Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2024 meghatározó év lesz a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásában – mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Humans in charge 2024 – Indítsuk újra a felelős MI-t! című nemzetközi konferencián hétfőn Budapesten.

Koltay András a médiahatóság által másodízben megrendezett tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia lehetőségeket és egyben kockázatokat is rejt. Meglátása szerint ezért olyan környezetet kell létrehozni, amelyben az innováció és az MI felelősségteljes felhasználása „kéz a kézben jár.” Elmondta: az MI láthatóan strukturális változásokat eredményez minden alrendszerben. De ha nem okosan használják, és a fejlesztése során nem érvényesítenek etikai szempontokat, akkor több kárt okoz, mint hasznot. Az igazi munka tehát csak most kezdődik – mutatott rá, megjegyezve: fontos, hogy a mesterséges intelligencia „megbízható, átlátható és igazságos” legyen.

Az elnök szavai szerint a mesterséges intelligencia működése olyan, mint egy bűvésztrükk: csodálatos teljesítmény, de valójában nincs „mélysége”. A mesterséges intelligencia látszólag intelligens döntéseket hoz, ám ezek nem a valódi tudatosság vagy értelem jelei, csupán a mögöttes algoritmusok és adatok eredményei – magyarázta, hozzátéve: rendszerszintű kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az MI fejlesztése hogyan illeszkedik az emberi értékekhez és a társadalmi normákhoz.

Koltay András szerint felvetődik a kérdés, milyen árat fizet a társadalom a mesterséges intelligencia előnyeiért cserébe. Hogy változik meg általa az információszerzés, a társadalmi párbeszéd, a valóságérzékelés vagy a közösségépítés? – sorolta a kérdéseket. Rámutatott: kérdésként merül fel az is, hogy kezeljék az MI munkaerő-piacra gyakorolt hatását, illetve hogyan védjék meg az emberek magánszféráját. Koltay András leszögezte: újabb szabályokat kell alkotni.

„Azt a működést kell támogatni, amely lehetővé teszi az MI további fejlődését, miközben megmarad az emberi méltóság, a szabadság és a biztonság védelme is”
– húzta alá, megjegyezve: remélhetőleg sikerül megóvni a társadalmat a negatív hatásoktól.

Kay Firth-Butterfield, a Good Tech Advisory vezérigazgatója azt mondta, fel kell karolni azokat az ötleteket, amelyek jobbá teszik társadalmat, az emberi sokszínűség megőrzése ugyanakkor fontos a jövőben is.

Mario Hernandez Ramos, az Európa Tanács Mesterséges Intelligencia Bizottságának elnöke kiemelte: az MI-nek emberközpontúnak kell lennie és támogatnia kell az embereket. Fontosnak nevezte, hogy az MI felhasználásáról és fejlesztéséről legyen globális párbeszéd. Elmondta, a legtöbb kormánynak megvan a saját, nemzeti stratégiája a mesterséges intelligencia kapcsán, ezek összehangolása azonban még nem történt meg. Szavai szerint szükséges az átfogó szabályozás, hogy az érintett vállalatok – akár kórházak – dönteni tudjanak arról, hogyan alkalmazzák az MI-t, milyen kötelezettségeik vannak vele kapcsolatban.

Ansgar Koene, az Ernst & Young globális MI etikai és szabályozási vezetője üdvözölte, hogy az ENSZ megnyitotta az eszmecserét a témában, és mint mondta, a jövőbeni tervek „jó irányba mennek.” Hozzátette ugyanakkor: tudományos befektetésben nem járnak élen a kormányok, pedig a kutatások finanszírozását rendezni kell. Véleménye szerint közös erőfeszítésekre van szükség, hogy tovább léphessenek azok az országok és cégek, ahol megvan a pénz a fejlesztésekre.
Tilesch György nemzetközi MI szakértő, a PHI Institute elnöke, a rendezvény szakmai házigazdája azt hangsúlyozta: intézményeket, közösségeket kell kialakítani, amelyek az MI témájával foglalkoznak. „Az erőforrások koncentrációjára van szükség, egy eddig nem tapasztalt szinten” – fogalmazott, hozzátéve: egyre több egyezmény és jogszabály születik, a technológia fejlődésével azonban nehéz lépést tartani. „Olyan kapacitást kell kifejlesztenünk, amivel megelőzőleg tudjuk kezelni a felmerülő problémákat” – jegyezte meg.

Brando Benifei, az Európai Parlament tagja, az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályának társelőadója azt mondta: a mesterséges intelligencia megjelenése „sokkal horizontálisabb” és szélesebb hatású, mint az interneté volt.

„Olyan, mint az elektromos áram. Mindent átír”
– hangsúlyozta. Jelezte, nemcsak szabályokra van szükség, hanem a versenyképességi feltételek megteremtésére is. „Fontos, hogy a modelljeink és a gondolataink ne csak papíron működjenek” – húzta alá.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.