Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szerdán végleg eldőlt, hogy egy hosszú ideig tartó felújítás miatt 2025 végén bezár a Szent Gellért gyógyfürdő. A felújítás három évig tarthat, így aki kedveli a fürdőt, annak érdemes lehet még az év vége előtt ellátogatni a Gellértbe.

A Termál Online portál még pár nappal ezelőtt írt először arról, hogy információik szerint 2025-ben megkezdhetik a budapesti Szent Gellért gyógyfürdő felújítását, amelyre egy statikai probléma miatt kell minél előbb sort keríteni.

Ennek értelmében októbertől várhatóan bezárják a gyógyfürdőt.

A portál már korábban is arról írt, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtanak egy ezzel kapcsolatos üzleti tervet.

Mint friss cikkükben írták, a szerdai közgyűlésen végül nem volt vita fürdő ügyéről. Az ülésen nem hangzottak el kérdések vagy felvetések, a képviselők elfogadták, hogy nincs más lehetőség, és jóváhagyták az üzleti tervet, így most már biztosnak tekinthető, hogy a felújítás miatt lehúzzák egy ideig a rolót a Gellértben. A portál szerint

a teljes felújítás három évet vesz majd igénybe.
A szerdán tárgyalt üzleti tervből az is kiderült, hogy az önkormányzati tulajdonú fürdő tavaly 420 ezer vendéget fogadott, és összesen 4,2 milliárd forintos árbevétellel zárta az előző évet, 2025-re viszont (az őszi bezárás miatt) már csak 316 ezer vendéggel és 3,15 milliárdos bevétellel számolnak.

A fürdővel szomszédos Gellért Szállóban egyébként 2024 őszén már felújítási munkálatok kezdődtek, és most a fürdőnek is részben emiatt kell bezárnia. Ugyanis a hotel rekonstrukciójának egyes részeit csak a gyógyfürdő feladógépházában lévő eszközök leállításával lehet megoldani. Ezek leállítása esetén viszont nem tudják megfelelő módon vízzel ellátni a fürdőt.

A tervek szerint a fürdő felújítása két ütemben zajlana lesz. Az első körben a gyógyfürdő beltéri részeit újítanák fel, és amint ez végbemegy, azt a részt újra is nyitnák. A második ütemben pedig a kültéri részeket újítanák fel, valamint egy új VIP-részleget hoznák létre. A felújítás teljes költségét 20 milliárd forintra becsülik.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.