Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétfő óta valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaállt a kalauz nélküli rendszer, ősszel pedig további járatokon valósul meg a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.

A MÁV-Start Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatai pilot jelleggel jegyvizsgáló nélkül közlekedtek április 7-től május 31-ig. A tesztelési, majd pedig az értékelési folyamatot követően számos – feltételeknek megfelelő – elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a – Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott – kalauz nélküli közlekedést.

A sikeres, mintegy két hónapos próbaüzemet a tapasztalatok szerint az utasok és a munkavállalók is pozitívan fogadták, így több ütemben további budapesti elővárosi vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést.

Szeptember 2-tól valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaáll a kalauz nélküli rendszer. Következő lépésként szeptember 16-tól pedig Budapest és Esztergom között is, valamint a Budapest–Győr vonalon a reggeli csúcsidőszakban Bicske és Budapest–Kelenföld között közlekedő G10-es, egy-egy Déli pályaudvar és Komárom közötti S10-es, valamint a hétvégente közlekedő egyes – szeptember 2-tól már Rába InterRégió elnevezésű – vonatokon fog megvalósulni a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.

Szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatokat vonjuk be az új rendszerbe.

Október 14-től pedig az előváros keleti részét is eléri a változás, hiszen innentől a Nyugati pályaudvar és Monor között közlekedő S50-esek, hétköznap egyes ceglédi, illetve hétvégente egyes szolnoki vonatok, a Keleti pályaudvar és Sülysáp, illetve éjszaka Nagykátára közlekedő S60-osok és a Keleti és Gödöllő közötti S80-as személyvonatok fognak jegyvizsgáló személyzet nélkül közlekedni. A bővítés során érintett járatokról a MÁV időben tájékoztatja majd az utasokat.

Hogyan működik majd a jegyellenőrzés?
„A járatokon továbbra is szúrópróba-szerűen lesznek ellenőrzések, a vonatokon csak megváltott érvényes menetjeggyel és bérlettel, valamint a kedvezményt biztosító okmányokkal lehet utazni, ennek hiányában az ellenőrzés során 25 ezer forintos bírságot szab ki az ellenőr” – válaszolta a hirado.hu-nak a MÁV sajtóosztálya.

Emellett a kalauz nélküli közlekedés esetén, ha az utasnak igazolásra van szüksége, akkor azt az ügyfélszolgálattól igényelheti. Ezek közé tartozik a forgalmi akadállyal kapcsolatos késés tényéről, idejéről, csatlakozás elmulasztásáról, járatkimaradásról, útmegszakításról, utazásról való lemondásról, illetve a menetjegy fel nem használásáról szóló igazolás.

Fontos, hogy a mozdonyvezetőt a vészhívón csak valódi vészhelyzet esetén hívják!
Az új rendszerrel kapcsolatosan több kardinális kérdés is felmerül, többek között, hogy a szerelvényen fellépő vészhelyzet, rendbontás esetén kinek a feladata lesz a felmerülő problémák kezelése?

„A kalauz nélküli közlekedés bevezetésének egyik fontos feltétele, hogy csak olyan járaton lehetséges, ahol szóló, azaz egy egységből álló FLIRT motorvonat közlekedik. Ezeken a motorvonatokon az utasok a segélyhívó gombbal közvetlenül tudják a kapcsolatot felvenni a mozdonyvezetővel, aki intézkedik a helyzetnek megfelelően.”

– hangsúlyozta a MÁV.

Vészhelyzet esetén az utasok használják az ajtók mellett elhelyezett vészhívót. Például egy utas rosszulléte vagy egyéb módon nem észlelhető műszaki rendellenesség esetén a vészhívó segítségével vehetik fel a kapcsolatot a mozdonyvezetővel, aki azonnal intézkedik.

Rendkívüli helyzetben, például baleset vagy műszaki hiba okozta fennakadás esetén a vasúttársaság átmenetileg jegyvizsgálói jelenléttel közlekedtetheti az érintett vonatokat.

Hogyan zajlik majd a kalauz nélküli közlekedés a járatokon?
Az érintett vonalakon teszt jelleggel vezetik be a kalauz nélküli közlekedést. A kiindulási állomásról, illetve minden nagyobb forgalmú állomásról történő indulást követően felhívják az utasok figyelmét arra, hogy az adott vonat kalauz nélkül közlekedik.

A mozdonyvezetők az eddigi feladataikon kívül tehát ellátják az élőszavas utastájékoztatást a motorvonat hangosbemondó berendezésén keresztül, amikor automatikus információközlésre nincs mód valamilyen rendkívüli helyzet vagy forgalmi okból történő megállás során. Indulás előtt a visszapillantó tükrök, illetve a kamerarendszer segítségével ellenőrzik az utasok biztonságos fel- és leszállását. A fogyatékossággal élő vagy mozgásukban korlátozott utasok be- vagy leszállítását segítik a kerekesszék-emelő berendezés kezelésével. Valamint a mozdonyvezető hatáskörébe tartozik a biztonságos közlekedés egyes feltételeinek ellenőrzése, mint pl. a megfelelő ajtóműködés vagy az utastér szemrevételezéssel történő átnézése, egyes utazási komforttényezők (pl. beltéri hőmérséklet) ellenőrzése.

Az utazás során felmerülő utazási kérdéseket a MÁVDirekt telefonos ügyfélszolgálatán keresztül vagy a MÁV-Volán-csoport új utazástervezőjén, az Emmán és a MÁV-appon keresztül lehet tisztázni, ezek elérhetőségéről is tájékoztatják az utasokat.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.