Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje, február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezési lapokat – hívta fel a figyelmet Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár elmondta, a jelentkezést online kell kitölteni Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás segítségével.

Közölte, hat szakot lehet megjelölni, július elejéig még lehet módosítani a szakok sorrendjét. Az eljárás már teljesen elektronikus, a rendszer felhasználóbarát, segít ellenőrizni, hogy minden szükséges adatot kitöltött-e a jelentkező. Figyelni kell arra, hogy a folyamat végén meg kell történnie a hitelesítésnek – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika szólt arról is, hogy évek óta a gazdaságtudományi terület a legnépszerűbb, ugyanakkor tavaly a második helyre került a pedagógusképzés (a 2023-as 4. helyről), 2024-ben közel 15 ezer hallgatót vettek fel pedagógusképzésre.

Hozzátette,

egyre népszerűbbek a nemzetgazdaság szempontjából fontos műszaki, természettudományi, informatikai képzések, a keresett szakok közé tartozik az agrár vagy az orvos- és egészségtudományi képzési terület.
Az államtitkár kifejtette, az elmúlt években arra törekedtek, hogy az egyetemeknek minél nagyobb beleszólásuk lehessen, kikkel szeretnének együtt dolgozni, és a hallgatók is könnyebben választhassanak iskolát.

Május 5-én kezdődnek az érettségi vizsgák, az egyetem pedig akár szakonként mondhatja meg, hova vár emelt vagy középszintű érettségit – ezek is megtalálhatók a felvi.hu felületen.

A felvételi ponthatárokat július 23-án hirdetik majd ki.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár elmondta, tavaly és tavalyelőtt 75 ezer állami ösztöndíjast vettek fel az egyetemek, az idei évben pedig 87 ezres kapacitást irányoztak elő.

Hangsúlyozta, ez a terv, de a jelentkezők eredményei alapján lesz végleges az állami ösztöndíjasok köre.

Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy az egyetemeknek már nem egymással kell versenyezniük, hanem nemzetközileg kell versenyhelyzetben lenniük. Ismertette: hat évvel ezelőtt hét volt, mostanra már 12 magyar egyetem van a világ legjobb öt százalékában, és erősödnek az oktatói és kutatói munka, a gazdasági kapcsolatok mérőszámai.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.