Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyarok többsége párkapcsolatban képzeli el az életét és tízből heten a házasságot tartják a legideálisabb életformának. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) januári reprezentatív felmérése szerint a magyarok alapvetően házasságpártiak. A fiatalok körében az átlagnál is kedvezőbb a házasság megítélése.

A KINCS a 2025. január 9. és január 25. között végzett kutatásában megvizsgálta, hogy az emberek szerint mennyire jellemző a házasság bizonyos életkorokban. Az eredmények szerint a nőket többen gondolják házasnak fiatalabb korban, mint a férfiakat, 45 éves kor körül azonban már kiegyenlítődik a nemek megítélése: a magyarok háromnegyede szerint az ilyen korú nők és férfiak is házasok.

A 30 év alatti fiatalok az idősebb generációkhoz képest nagyobb arányban gondolják azt, hogy az egyes korosztályokban magasabb a házasok aránya, azaz a házasság megítélése a fiatalok körében az átlagnál kedvezőbb.

A kutatás során azt is megkérdezték, hogy melyik párkapcsolati formát tartják a legideálisabbnak egy nő és egy férfi számára a 20-as, a 30-as és a 40-es éveikben. A magyarok jelentős többsége szerint a stabil párkapcsolat (házasság vagy élettársi kapcsolat) a legmegfelelőbb, a szinglilét (egyedüllét) pedig a legkevésbé vágyott életforma, különösen az életkor előrehaladtával.

A 2022-es népszámlálás adatai szerint a magyar huszonéves nők 23 százaléka, a huszonéves férfiaknak pedig 13 százaléka házas, így megállapítható, hogy ebben az életkorban nagyobb arányban házasok a fiatalok, mint amennyien ezt a magyarok közül gondolják.

A 30-as éveikben járók esetében a házassági arány tekintetében az elképzelések és valóság nagyjából fedi egymást: a harmincas éveikben járó nők esetében 53 százalék, a férfiak esetében 44 százalék gondolja úgy, hogy a házasság a legideálisabb párkapcsolati forma, ami nagyjából megegyezik azzal, ahányan ebben a korosztályban ténylegesen házasok: a nők 52 százaléka, a férfiaknak 41 százaléka házas.

A legnagyobb különbség az ideálisnak tartott és a valós párkapcsolati helyzet tekintetében a 40-es éveikben járóknál látható: tízből nyolc magyar szerint ebben a korosztályban a nők és a férfiak esetében is a legideálisabb az lenne, ha házasságban élnének, ehhez képest a népszámlálás adatai szerint a negyvenesek közül csak minden második házas (a nőknek 54 százaléka, a férfiaknak 50 százaléka).

A kutatás alapján a magyarok döntő többsége párkapcsolatban szeretne élni, annak is a stabilabb változataiban, azaz házasságban vagy élettársi kapcsolatban, azonban - különösen az életkor előrehaladtával - az ideálisnak tartott párkapcsolati helyzet nem mindig egyezik meg a tényleges családi állapottal.

A magyarok szerint a házasság a legjobb párkapcsolati forma, a válaszadók 70 százaléka vélekedett így, további 19 százalék az élettársi kapcsolatot, 7 százalék pedig a partneri kapcsolatot tartotta megfelelőnek.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.koppmariaintezet.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.