Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz - közölte a brüsszeli testület szerdán.

A brüsszeli testület közleménye szerint Magyarország megfelelően kezelte azokat a korábban azonosított jogállamisági problémákat, amelyek veszélyeztethették az Európai Unió költségvetését.Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a döntéssel kapcsolatban kijelentette: Magyarország fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítése és az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében, ezért a bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását, valamint az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz való hozzáférés helyreállítását javasolja a magyar hallgatók és kutatók számára.

"Örülök, hogy újra teljes mértékben élvezhetik majd az unió által teremtett lehetőségeket. Ez is azt mutatja, hogy a reformok eredményre vezetnek" - tette hozzá.Amennyiben az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács elfogadja a javaslatot, az visszaállítaná a felfüggesztett, 4,2 milliárd euró értékű kohéziós politikai kötelezettségvállalásokat, és lehetővé tenné a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek diákjai és kutatói számára az Erasmus+ és a Horizont Európa programokban való részvételt.A bizottság értékelte a magyar kormány szeptember 9-én bejelentett korrekciós intézkedéseit és azok végrehajtását, és arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország orvosolta a korábban feltárt hiányosságokat a közbeszerzés, a korrupcióellenes keretrendszer, az összeférhetetlenségi kockázatok és az ügyészségi fellépés hatékonysága terén.Az Európai Bizottság szerint Magyarország megerősítette az Integritási Hatóság hatásköreit és a szükséges adatokhoz való hozzáférését, átfogó vagyonnyilatkozat-tételi rendszert vezetett be, növelte az átláthatóságot és kezelte a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi kockázatokat.A magyar intézkedések emellett kiterjesztették a nyomozó hatóságok és az ügyészség egyes döntéseinek bírósági felülvizsgálatát, valamint megerősítették az uniós források felhasználásának ellenőrzését és a közbeszerzések, illetve általában a közkiadások átláthatóságát.
A brüsszeli testület üdvözölte továbbá Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez, valamint azt, hogy a tényleges tulajdonosi viszonyokra és a közbeszerzésekre vonatkozó új szabályok tovább erősítik a korrupció és az összeférhetetlenség elleni fellépést.Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy már nem állnak fenn a jogállamisági feltételességi rendelet alapján 2022-ben elrendelt intézkedések alkalmazásának feltételei.A Tanácsnak a bizottsági javaslat benyújtásától számítva egy hónapja van arra, hogy döntsön a védelmi intézkedések feloldásáról.A Tanács 2022 decemberében az Európai Bizottság javaslatára rendelt el intézkedéseket az uniós költségvetés védelmében.A kifogások akkor többek között a közbeszerzésekre, az ügyészi fellépésre, az összeférhetetlenségre, a korrupció elleni küzdelemre és a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkoztak.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.