Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kötelező akciózással – amelynek köszönhetően a családok olcsóbban juthattak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a kenyér, a hús, a tej vagy a különböző zöldségfélék – a kormány letörte, majd alacsony szintre szorította a háborús inflációt. Az intézkedés elérte célját, így az július 1-jétől kivezetésre kerül, ugyanakkor a kormány a kiskereskedelmi árverseny fenntartása, élénkítése érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert – jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kötelező akciózás rendszerét a kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta inflációs-sokk leküzdése, a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2023. június 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára vezette be.

2023 augusztusában – az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó – kötelező akciózás mértékét a kormány másfélszeresére növelte, továbbá jelentősen kibővítette az érintett termékkört.
A rendelkezés értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – 10 százalékról legalább 15 százalékra emelkedett. Továbbá a kötelező akciózási szabályok kiterjesztésre kerültek a korábbi 8 árstopos termékfajtára, amelyeket beszerzési áron, illetve ezek közül heti rendszerességgel legalább 2 termékfajta esetében valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kellett kínálni – idézte föl az NGM.

Az intézkedésnek köszönhetően a családok olyan alapvető élelmiszerkategóriák termékeit vásárolhatták meg lényegesen olcsóbban, mint például a baromfihús; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs; friss gyümölcs; friss zöldség.

A kötelező akciózás rendszere hatékony és eredményes volt, az online árfigyelővel együttesen érdemben járult hozzá, hogy a kormány először letörje és egy számjegyűre csökkentse az inflációt, majd azt alacsony, 4 százalék körüli szintre szorítsa vissza.
A kötelező akciózás és az online árfigyelő mindemellett kíméletlen versenyt generált a kiskereskedelemben. Ennek eredményeképpen az élelmiszerinfláció éves alapon az elmúlt hónapokban 1 százalékra esett vissza, sőt májusban az előző hónaphoz mérten csökkent az élelmiszerek ára.

Az infláció visszaszorítása következtében 2023 szeptembere óta újra emelkednek a reálbérek, azaz egyre többet ér a családok jövedelme, amely hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, ezen keresztül pedig a fogyasztás növekedéséhez. Ez tükröződik vissza a kiskereskedelmi forgalom hónapok óta tartó emelkedésében és a rekord szintet elérő turisztikai keresletben is. Mindez segíti a gazdaság helyreállását és a növekedés ütemének fokozását.

A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedés-rendszert vizsgálva megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ugyanakkor a kiskereskedelmi szereplők közötti fokozott versenyt továbbra is fenn kell tartani, mert az a családok érdekeit szolgálja.
A kormány mindezekből következően arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást, míg a verseny támogatása érdekében folytatja az online árfigyelő rendszer működtetését – összegezte az NGM közleménye.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.