Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten.

A Fonó Budai Zeneházban tartott rendezvényen Vitézy Dávid 12+1 pontban foglalta össze legfontosabb vállalásait. Megválasztása esetén pártemberek helyett szakemberekkel irányítják majd Budapestet; tízezer új megfizethető bér- és szolgálati lakást építenek; létrehozzák a BKK-rendészetet; rendberakják és akadálymentesítik a nagyobb külvárosi csomópontokat; öt új villamosvonal építésébe kezdenek – közölte.

Hozzátette: elérik a kormánynál, hogy meginduljon a HÉV-járműpark cseréje és a vonalak felújítása; „kiharcolják” a kórházi állapotok javulását; új közparkok létrehozásába kezdenek és megújítják a Népligetet; élhető, zöld közterületeket, színvonalas Duna-partokat alakítanak ki; tízszer annyi út felújítását vállalják, mint amennyi 2023-ban történt; tízezer forintos „kultúrkupont” adnak minden budapestinek; új állatvédelmi központot és menhelyet hoznak létre; valamint nekilátnak annak, hogy Budapesten újra legyen vidámpark.

Vitézy Dávid kijelentette: „pártpolitikai csatározások helyett valódi városfejlesztésre van szükség Budapesten”.

Ez azt jelenti, hogy „a mit, miért nem lehet politikája helyett a mit, hogyan lehet legyen úrrá a budapesti fejlesztéspolitikán” – magyarázta a főpolgármester-jelölt, majd úgy folytatta: ez azt is jelenti, hogy a mindenre nemet mondás és minden létező fejlesztésnek az akadályozása, valamint a kifogásgyártás helyett a városvezetésnek egy világos vízió, stratégia mentén kell fejlesztenie Budapestet és partnerségeket kell építenie.

Továbbá a „folytonos panaszkodást váltsa fel a rendszerben gondolkodás és a folyamatosan másokra mutogatás helyett koncentráljunk arra, hogyan tudunk forrásokat teremteni!”.

A folyamatos országos pártpolitizálás helyett együttműködéseket kell kezdeményezni az Európai Unióval, nemzetközi befektetőkkel, a kerületekkel, az agglomerációval, és „ahol meg lehet találni Budapest érdekében a közös pontokat, ott a kormányzattal is” – jelentette ki Vitézy Dávid.

Úgy fogalmazott, „nincs még öt évünk a folytonos gyurcsányozásra, nincs még öt évünk Lázár János Budapest-politikájára, a lehúzott, leállított fejlesztésekre. Nincs még öt évünk arra, hogy Karácsony Gergely minden létező beruházásról elmondja, hogy miért nem jó, miért kell megakadályozni, még a legzöldebb fejlesztések kapcsán is.”

Továbbá nincs még öt év arra, hogy „Budapestet a kormányzat elhanyagolja” – mondta Vitézy Dávid.

Kiemelte: azért indul a választáson, mert szerinte Budapest legfontosabb problémáival valójában senki nem foglalkozik, a két nagy országos pártpolitikai oldal csatatérré tette Budapestet, és ahelyett, hogy a várost fejlesztenék, csak „egymásra mutogatás, folyamatos panaszkodás, üres lájkbajnokság” lett a budapesti politika.

Vitézy Dávid közölte, a 101 pontból álló részletes programjának megírását 25 szakértő koordinálta és emellett 5673 budapesti véleményét vették figyelembe. A dokumentumot, amely konkrét cselekvési terv, egyfajta „állásjelentkezésnek” is tekinti.

Hangsúlyozta: Budapest nem csak „a turista belvárosból áll”, a fővárosiak háromnegyede a körúton túl, a külső kerületekben él, mégis ezeket a kerületek magára hagyta a politika, ideje ezen változtatni. Szerinte elszalasztott lehetőségek százai szegélyezik Karácsony Gergely főpolgármester városvezetésének elmúlt öt évét.

Abból a programból, amit vállalt, sokkal több olyan ígéret van, amit nem teljesített, mint amennyit igen – mondta Vitézy Dávid hozzátéve: igaz az, hogy az uniós források be vannak fagyasztva, és igaz az, hogy a kormány szűkre szabja Budapest mozgásterét, de még ezzel együtt is sokkal többet lehetett volna tenni.

Példaként hozta a Városháza parkolóját, ahol nem valósult meg Karácsony Gergely „legszimbolikusabb” ígérete, hogy ott park lesz a ciklus végére. Vitézy Dávid elmondta, 2019-ben ő is Karácsony Gergelyre szavazott abban a hitben, hogy majd ő fellendíti a város fejlesztését.

Ez azonban nem így lett, lendületes és zöld várospolitika, a leállt közlekedésfejlesztések újraindítása helyett jött a BKK élére Draskovics Tibor. „A városháza pedig egy pillanat alatt az ellenzéki miniszerelnök-jelölti kampány központja lett, és hirtelen csak és kizárólag országos politikáról szólt minden, amiről a várospolitikának kellett volna” – fogalmazott.

Azt mondta: Budapestet a főpolgármester a kormány-ellenzék nagy háborújának szimbolikus terepévé tette, és ehhez „örömmel asszisztált a kormány is”, és létrehozott egy Budapest-ellenes minisztériumot Lázár János vezetésével.

Vitézy Dávid a programját ismertetve a többi között elmondta: újabb lendületet kell adni a panelházak felújításának, elsődleges fontosságúnak nevezte megvédeni Budapest épített örökségét, és megválasztása esetén indítanak egy társasházi tanácsadó irodát, amely a felújításokban segíthet majd, valamint szeretnék elkezdeni egy mintavárosrész felépítését.

Programja szerint a külső kerületekben két tucat közlekedési csomópont megújítására van szükség, továbbá megválasztása esetén azonnal elindítana egy új villamostendert. Vitézy Dávid vállalja, a legfontosabb buszjáratok esetében bevezetik az éjjel-nappali üzemet, a ciklus végére a buszflotta harmada elektromos meghajtású lesz, folytatják, de felül is vizsgálják a kerékpáros közlekedés fejlesztését.

A programjában szerepel a Rákóczi út felújítása, és az is, hogy 2028-tól csak elektromos taxikat lehetne forgalomba állítani Budapesten, és a Hungária körúton belül a kisáruszállítást csak elektromos furgonokkal lehetne végezni. Vitézy Dávid programja a vitezydavid.hu oldalon érhető el.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.