Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A fiataloknak szembe kell nézniük a múlttal, meg kell ismerniük, hogy az antiszemitizmus milyen veszélyeket hordoz magában – mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete.​

A nagykövet az egykori bonyhádi neológ zsinagóga épületében, mintegy kétszáz egybegyűlt előtt azt hangoztatta: a magyar zsidók hűek voltak Magyarországhoz, hazájuknak tekintették az országot, és mindent megtettek jobbításáért.

Zsidók és nem zsidók szimbiózisát a nácik és a nyilasok zavarták meg - tette hozzá német nyelvű beszédében Ilan Mor. Megjegyezte: a fiataloknak meg kell érteniük azt is, hogy - bár nem voltak részesei - az, ami a városukban történt, része az identitásuknak. "Nem csak a Soát, az az előtti együttélést sem szabad elfelejteni" - mondta. Ilan Mor kitért arra, hogy a bonyhádi kiállítás megmutatja, mit kell tennünk: egyénileg és közösségként fellépni a rasszizmus ellen, irányuljon az zsidók, cigányok vagy Izrael ellen. "Izrael a garancia arra, hogy a hetven éve történtek nem ismétlődhetnek meg" - jelentette ki a nagykövet.

Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP), Bonyhád polgármestere a holokauszt helyi történetét felidézve azt mondta: annak idején több mint 1200 bonyhádi zsidót, a város lakosságának 15 százalékát deportálták, és 300 embert munkaszolgálatra vittek. A bonyhádiak együttéreztek a zsidósággal – tette hozzá. Utalt arra is, hogy a város értelmiségijei 1942-ben a hitleri Németországot támogató Volksbunddal szemben megszervezték a Hűséggel a hazához mozgalmat. "Senki nem kérdőjelezheti meg az akkori magyar politika bűnösségét. A felelősséget, a bűnöket azonban nem lehet az akkori, sem a mai magyar nemzetre ráhúzni, bűnös nemzetek nem, csak bűnös emberek voltak" - fogalmazott.

imageAz Elfeledett arcok című kiállítást, amelynek megnyitóján mások mellett Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és az alkalomra Magyarországra érkezett jeruzsálemi rabbi, Peszach Singer is emlékbeszédet mondott, a Soha többé Soá! Alapítvány és a bonyhádi önkormányzat rendezte. A zsinagóga állapota maga is a vészkorszak idejét idézi, a tárlat több mint húsz, nagy méretű portrén mutat be bonyhádi zsidó családokat, iskolásokat, sportolókat, társaságokat. A tablók bemutatják a zsinagóga történetét, a zsidók vallási életét, a közösség által űzött foglalkozásokat, közéleti szerepüket, és külön foglalják össze hazaszeretetük példáit.

Az évforduló alkalmából Ilan Mor, Potápi Árpád, Pasitka Herman képzőművész és Matos Kálmán, az alapítvány elnöke leleplezte a zsinagóga előtt, az egykori zsidó felekezeti iskola helyén felállított holokauszt-emlékművet. A Pasitka Hermann tervei alapján készült, mintegy háromméteres alkotás a zsidók bevagonírozására utaló vasúti sínekből, egy a nácizmus brutalitását jelképező betontömbből és egy üvegtáblából formál meg Dávid-csillagot; a táblán 1222 elpusztított bonyhádi zsidó neve olvasható.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.