Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is óriási hatással van egy-egy sportesemény a televíziók keresletére. Ahogy 2010-ben a focivébé és 2012-ben a labdarúgó európa bajnokság idején, úgy idén is kiemelkedő értékesítési eredményeket hozott az első öt hónap a lapostévék piacán. A növekedés elsősorban a közelgő futball világbajnokság okán április-május hónapra koncentrálódott – derül ki a GfK heti rendszerességgel végzett panelkutatásából, amelyet a síkképernyős televíziókat forgalmazó partnerei körében végez.
 
 
A kereskedők és gyártók is jól tudják, hogy a futball világbajnokság különleges esemény és felkelti a vásárlók érdeklődését. Idén már március első hetében kezdtek beindulni, de április elejétől komoly lendületbe jöttek az LCD-tévé eladások, ekkor ugyanis már számos kereskedelmi akció és leértékelt árú készülék közül válogathattak a vevők. A legnépszerűbb LCD készülékek a kifutó típusok – esetükben érthető módon a gyártóknak is érdekében állt az árcsökkentés, hiszen az új modellek piacra dobása egyre közeledett. A fokozatos árcsökkenés eredményezhette, hogy sokan előbbre hozták a foci VB kezdetére tervezett tévévásárlást.
 
Ezt követően átmeneti hullámvölgybe került az értékesítés, majd lassan indult felfutásnak, és május első felére-közepére újra csúcsra járt csakúgy, ahogy 2012-ben. Május közepén minden addiginál nagyobb terjedelemben foglalkoztak az akciós szórólapok az árucsoporttal és szinte egymást túllicitálva jelentettek meg a kereskedők akciós újságokat, így az árak még tovább csúsztak lefelé. A 2014. évi legnagyobb áttörést május utolsó hete (22. hét) hozta, amikor az előző héthez képest 56, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 98 százalékkal több televízió fogyott. Ez, valamint a tény, hogy május elejétől kezdve folyamatosan nőttek az eladások a tavalyi évhez képest azt mutatja, hogy volt egy olyan vásárlói réteg, amely bízva az előzőeknél drámaiabb áresésekben, szinte az utolsó pillanatra – május végére-június elejére – halasztotta vásárlását.
 
Technikai szempontból vizsgálva a piacot elmondható, hogy a korábbi két vizsgált évhez hasonlóan továbbra is a 32’ képátlójú LCD-készülékek a legkeresettebbek. Az utóbbi hetekben, érték alapon ugyanakkor a 40’ és ennél nagyobb (tavalyi szériaszámú 3D, Smart LED tévék) képátlójú készülékek generálták a piaci forgalom döntő részét. Érdekességképp említhető, hogy a vásárlók egy része az ’A’ márkáknál kedvezőbb árú, 2014-es kibocsátású kereskedelmi márkák modelljeit részesíti előnyben, kijelző mérettől függetlenül és alapvetően a felbukkanó akciós ajánlatokat figyelve.
 
A magyar piaci folyamatokat összegezve továbbra is elmondható, hogy a vásárlók rendkívüli módon árérzékenyek: a 2014 első öt hónapjában eladott LCD-készülékek közel 60 százaléka volt átlagosan 90 ezer forintnál olcsóbb. Ennek megfelelően a belépő árszintű tévék iránt lényegesen nagyobb volt az érdeklődés, mint a prémium kategóriát képviselő berendezések iránt, egyúttal elindult egy erőteljes árharc az egyes márkák versenyében. 
 
A jövőt illetően kiemelendő – ahogy 2012-ben is –, hogy a labdarúgó világbajnokság kezdete nagyjából egybe esik a gyártók új modellpalettájának piacra dobásával, ami szintén a piaci növekedést erősítheti. Egyelőre az új modellek nem tettek szert jelentős piacrészre. Jóllehet ezek a készülékek eleve drágábbak, egyúttal technikailag mindig korszerűbbek, mint az előző éviek és főleg a nagyobb (40’ felett) kijelzőméretet preferálják az újdonság iránt fogékony és fizetőképes vásárlók. A korábbi modellek kifuttatása okán a 2014-es modellek várhatóan minden képernyőméretben enyhén meg fogják emelni a mostanság alaposan lecsökkent átlagárakat.
 
Forrás: GFK

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.