Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013.11.07. /

Az Európában elfogyasztott narancslé 80%-a Brazíliából származik, Magyarországra főleg Hollandiából érkezik. Az ital útja a fogyasztókig elégedetlenséggel és méltánytalansággal van kikövezve. 

image

Itthon is találunk bőven brazil narancslevet, bár a narancslé útja a termelés helyétől a fogyasztóig sokszor követhetetlen. Magyarországra például elsősorban olyan nem éppen tipikus narancstermelő országokból érkezik a narancslésűrítmény, mint Hollandia, Lengyelország, Ausztria, Németország vagy Csehország. A behozatali listán Izrael foglalja el a legelőkelőbb helyet azon országok közül, ahol egyáltalán fellelhető termő narancsfa. A fura jelenség egyik megfejtése, hogy Brazília látja el az európai fogyasztás 80%-át, és az onnan érkező narancslé koncentrátum vagy narancslé oroszlánrészét holland és belga kikötőkbe szállítják, ahonnan aztán továbbporciózzák a kontinensen lévő palackozókba.

Brazília a világpiacon is előkelő helyet foglal el: a világszerte elfogyasztott narancslé 60 százaléka innen származik. A brazil narancslétermelés döntő hányaga pedig az ország déli részén, São Paulo, Minas Gerais, Bahia és Parana szövetségi államokban folyik. A brazil narancsipar az 1950-es években indult robbanásszerű fejlődésnek. A növekedést a brazil kormány is támogatta, a termelés azonban egy idő után meghaladta a keresletet. Ekkor született meg az ötlet, hogy a narancsból gyümölcslevet készítsenek, és a feldolgozott termék eladásával növeljék a bevételeket.

A TVE egy nemzetközi projekt keretében Brazíliában járt, hogy személyesen győződjön meg a narancslé ellátási láncának visszásságairól.  A témáról készített hosszabb filmet 2013 decemberétől nézhetitek meg itt. 

Az első narancslégyár 1959-ben kezdte meg működését. Mára a termés döntő többségét feldolgozzák, és lé formájában értékesítik. Az 1178 feldolgozóüzem 90%-a São Paulo államban található. A fagyasztott sűrítményből készülő narancslevek piacából Brazília 80 százalékban részesedik, és ezen belül is São Paulo szövetségi államban termelik a világ által felhasznált sűrítmény mintegy felét. A Brazíliában megtermelt narancslé 98 százalékát exportálják, javarészt Európába: a brazil narancslésűrítmény legnagyobb vevője az Európai Unió, amely a megtermelt mennyiség közel kétharmadát vásárolja fel.

Egyhangú termesztés

A narancsfák első gyümölcseiket 3-5 év után hozzák, a legtöbb termést pedig a nyolcadik év után adják. A brazil narancsfák átlagosan húsz évig termőképesek. A narancslé termeléséhez különböző fajtájú narancsokat használnak, amelyek az év különböző szakaiban érnek be, így a szüreti szezon januártól egészen júliusig tart.

Tedd próbára a tudásod! Töltsd ki a tesztünket, lássuk mennyit tudsz a szupermarketek működéséről! Kattints a tesztért! Ha tetszett, küldd el a linket az ismerőseidnek is!

A narancsot hatalmas ligetekben termesztik, ahol semmi más nem terem. A monokultúrás termesztés hátránya, hogy a növények sokkal kevésbé ellenállók a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. Egy-egy betegség akár az egész ültetvényt elviheti. Különösen pusztító az úgynevezett „zöldülés”; egy bakteriális fertőzés, amely zölden égeti le a citrusok levelét. Ez az eddig tapasztalt legsúlyosabb citrusbetegség, amely szinte megállíthatatlanul terjed, és hatalmas károkat okoz az állományban. Ellenszere csak a fertőzött növények teljes megsemmisítése.

 

image

Hogy a többi betegséget elkerüljék, a termelők növényvédő szereket, gombaölő szereket és rovarölő szereket használnak a nagy mennyiségű műtrágya mellett. Csak az utóbbi költsége akár 8 százalékát is kiteheti a végső árnak. A vegyszerezés kockázatos, mert nincsenek megbízható hatékonysági tanulmányok arról, hogy a felhasznált kemikáliák valóban képesek-e megelőzni a súlyos betegségeket. Ráadásul az utóbbi években az előállítási költségek mintegy megduplázódtak, nagyrészt az üzemanyag és a műtrágya fokozott használatának köszönhetően.

Ugyanonnan többet

A gyártókon nagy a nyomás, hogy növeljék a hatékonyságot és csökkentsék a költségeket. Ennek egyik módja a termésátlag növelése. Az utóbbi harminc évben sűrűbb ültetéssel növelték a megtermelt mennyiséget. Azelőtt átlagosan negyven, ma tizenkét négyzetméterre jut egy fa. A kisebb ültetvényeken átlagosan 11 tonna narancsot termelnek hektáronként, a nagyobbakon körülbelül 36 tonnát szednek ugyanakkora területről egy évben.

A magasabb termésátlag mellett a nagy ültetvényeken általában jobb az adminisztráció is, ez pedig segít, hogy termékeikkel könnyebben eljussanak a nemzetközi vásárlókhoz. Az ilyen ültetvények a növényvédő szerek használatára és a termékcímkékre vonatkozó előírásoknak megfelelő termékeket is elő tudnak állítani. A kivitelre kerülő narancsnál és narancslénél ellenőrzik a szermaradványokat, és amennyiben ezek szintje túl magas, a termékeket visszaküldik a gyártóknak.

Tetszett a cikk? Támogasd az egyesületet egyszeri felajánlással. Köszönjük!

 

 

 

Kép: TVE

image A cikk "A narancslé útja: Facsarva, Brazíliából" című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Authors: Tudatos Vásárló

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.