Cikksorozatunk befejező részében a brazil Instituto Observatório Social (IOS) kutatási eredményeit összesítjük a brazil narancsszektorban található munkakörülményekről. A narancstermesztés kemény fizikai munka, a gyümölcsöt nagyrészt kézzel szedik. A gyümölcsszedők ültetvényről ültetvényre utaznak, hogy az évszaknak megfelelően leszüreteljék a narancsot, a cukornádat, vagy az egyéb mezőgazdasági terményeket. Fizetségük azonban alig elég a tisztességes megélhetéshez. Ők azok, akiket leginkább sújt a narancslégyártásban érdekelt világvállalatok kegyetlen piaci versenye. Munkájuk fizikailag megterhelő és jogilag kiszolgáltatottak. Soha nem tudják, hogy a következő szezonban is lesz-e munkájuk.
São Paulo szövetségi államában az ültetvényeken dolgozó munkások vagy vándormunkások, vagy a környező falusi közösségekből jönnek. Többségük alacsony iskolázottságú, sokszor írni-olvasni is nehezen tudó, 30 és 49 év közti férfi. 2011-ben az ültetvényeken alkalmazott 238 000 munkás nyolcvan százalékát az idényre vonatkozó szerződéssel foglalkoztatták. 2013. március 26-án a munkaügyi bíróság három narancslégyártó óriást ítélt közel ötvenmillió forintnyi bírságra, amiért kiszerződték a munkákat és a felelősséget külsős munkaszervezőknek. Az ültetvényeken dolgozókat így rendszerint nem közvetlenül a multik alkalmazzák, hanem ezek a helyi közvetítőirodák vagy az erre specializálódott vállalkozók. Az úgynevezett „gato”-k lakóhelyük körzetében szervezik az idénymunkásokat.
A narancsültetvényeken gyorsan cserélődik a munkaerő. Az idényszerződések miatt folyamatos nyomás alatt élnek, hogy erejükön felül teljesítsenek. Gyakran eltitkolják egészségi problémáikat, hogy ne tűnjenek gyengének, és ne kockáztassák a szerződésüket. Mivel a szedést teljesítménybérben fizetik, rögtön kiderül, ha valaki gyengébben teljesít.
Azok, akik nem szüretelnek eleget, a következő idényben nem kapnak munkát, ahogyan azok sem, akik gyakran kidőlnek egészségi problémák miatt. A munkaszerződést kötő vállalkozók a munkásaik teljesítménye alapján kapják a jutalékukat, és egyben ők felügyelik a munkájukat is. Minden egyes megkérdezett munkás arról számolt be, hogy a szerződést kötő vállalkozó folyamatosan ellenőrzi őket.
Fizetések
A munkások általában egy nagy zsákot visznek magukkal, és azzal másznak fel a fáknak döntött létrákra. Amikor a zsák megtelik körülbelül 30 kg naranccsal, lemásznak, és az összeszedett gyümölcsöt úgynevezett „táskákba” öntik. Minden egyes gyümölcsszedőnek megvannak a maga táskái, és ezek tartalma szerint kapja a fizetését. A São Paulo-i átlagos havi minimálbér, a 78 000 forint eléréséhez egy munkásnak körülbelül 2000-2400 kiló gyümölcsöt kell leszednie naponta. Minden egyes plusz 40,8 kilóért (egy doboz) extra fizetség jár, amely a munkások elmondása szerint 48 forint dobozonként. Az átlag brazil munkás napi 2700 forintért szüretel le mintegy 2 tonnányi narancsot. Egy brazil szakszervezetek által készített tanulmány szerint a létminimum Brazíliában napi 4700 forint körül mozog.
A TVE egy nemzetközi projekt keretében Brazíliában járt, hogy személyesen győződjön meg a narancslé ellátási láncának visszásságairól. A témáról készített hosszabb filmet 2013 decemberétől nézhetitek meg itt.
A munkaszervezők sokszor csalnak a mérésekkel. A megkérdezettek szerint előfordul, hogy nagyobb „táskákat” kapnak, anélkül, hogy plusz pénzt kapnának a plusz tartalomért. A táskák lemérését az ültetvények tulajdonosai végzik, a szerződő vállalkozók pedig ez alapján fizetik ki a munkásokat. Az egész folyamat átláthatatlan a munkások számára, akiket kirekesztenek a mérésből. Nem tudnak róla, hogy a szerződő vállalkozó mennyit kap, ez pedig lehetetlenné teszi, hogy ellenőrizzék, tisztességesen megkapják-e a jussukat elvégzett munkájukért cserébe.
A feldolgozó üzemekben valamivel jobb a helyzet, mint az ültetvényeken: kevesebb embert alkalmaznak, akik magasabb fizetést kapnak. Itt a havi átlagbér 100-110 ezer forint körül alakul. A szakszervezet szerint a Cutrale eredetileg egy olyan megegyezést harcolt ki, amely 82 000 forintról szólt – ez 20 százalékkal alacsonyabb az átlagnál. A cég csak a szakszervezetek erős nyomására volt hajlandó a felemelni a havi bért 87 000 forintra, ami még így is átlagon aluli. Ezen felül az alkalmazottak arra panaszkodnak, hogy nem kapják meg a beígért fizetést, illetve hogy ez a fizetés csak akkor elérhető a számukra, ha túlóráznak, vagy plusz műszakokat vállalnak.
Egyetlen pillanatra sem állhat le a termelés
A hivatalos munkaidő heti 44 óra, és a munkásoknak naponta egy óra ebédszünet jár. A rájuk nehezedő nyomás azonban olyan nagy, hogy rendszeresen kihagyják az ebédszünetet és többet dolgoznak. A szüreti idényben elvárják tőlük, hogy hétvégén is szedjenek, ezzel pedig megfosztják őket a pihenéstől és a regenerálódástól. Az ültetvényeken nincsenek étkezés céljára kialakított helyiségek, a munkások a földeken vagy az őket szállító buszokban esznek. Ha vannak is ilyen helyiségek, azokat gyakran raktárnak használják, ahol az üres zsákokat és a növényvédőszereket tárolják.
A megkérdezettek elmondták, hogy akárcsak az ültetvényeken, a gyárakban is a termelékenység alapján ítélik meg a teljesítményüket. A Cutralét azzal vádolják, hogy olyan nagy nyomás alatt tartja dolgozóit, hogy azok rendszeresen napi két-három órát túlóráznak, és nem használják ki a szüneteket. A narancsszüret idején a gyárakban akár napi 14 óra is lehet az átlag munkaidő, a túlórákért azonban nem fizetnek arányosan.
Minden mást, ami nem a közvetlenül a gyári munkához kötődik, igyekeznek a munkaidőn kívül intéztetni, hogy nap közben egyetlen percre se álljon le a munka. Például a munkásokat munkaidőn kívül hívják be a felettesükhöz. Olykor a hivatalok is lépnek a túlkapások ellen. 2011-ben bírságot szabtak ki a Citrosucóra, mert nem biztosították dolgozóik számára az elvárt szünetet a műszakok között, arra kényszerítették őket, hogy hat óránál többet dolgozzanak egy huzamban, a hivatalos munkaidőkorláton felül dolgoztatták őket és nem adták meg nekik a hétvégéket.
Veszélyes, egészségtelen, embertelen
A teljesítményelvárások miatt a dolgozók szinte bármit bevállalnak, még a veszélyes munkakörülményeket is. A megkérdezett munkások arra panaszkodtak, hogy egyféle méretű létrát kapnak, a narancsfák azonban nem egyforma magasak, és ebből számos baleset származik. Ha valamelyikük leesik a létráról vagy más baleset éri, inkább azt mondja, nem ütötte meg magát nagyon, hogy folytathassa a munkát, nehogy színleléssel gyanúsítsák és elveszítse az állását. Gyakori a nem megfelelő testhelyzetből következő hátfájás, valamint a kar- és könyökfájás. De előfordul még fejfájás, szemkárosodás az erős napsütés miatt, és megfázásos betegségek.
A megkérdezett munkások szerint a vegyszereket tartalmazó konténereket sokszor nem szakszerűen kezelik, és vegyszereket gyakran olyankor permetezik a földekre, amikor a munkások is kint tartózkodnak, vagy a biztonsági időt figyelmen kívül hagyva a permetezés után nem sokkal küldik is őket a földekre. A Feraesp/CUT szakszervezet egyik vezetője arról számolt be, hogy egyszer nyolc nőt szállítottak kórházba a Citrosuco ültetvényéről vegyszeres mérgezés miatt, ám miután a cég egyik hivatalnoka megjelent a kórházban, a betegek annyira megijedtek, hogy kezelőorvosuk tanácsa ellenére távoztak a kórházból.
A mezőgazdasági vegyszerek használatához fűződő veszélyek a traktorvezetőket is komolyan érintik, mivel járműveiken gyakran nincs zárt fülke, amely megvédené őket a káros anyagok belégzésétől. A munkások a vegyszerek kezelésével és az egészségügyi, biztonsági előírásokkal kapcsolatban nem kapnak oktatást. Nem tájékoztatják őket arról, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve, és milyen elővigyázatossági lépéseket tehetnek ezek elkerülésére. Előfordul, hogy szakadt, rongyos cipőkben dolgoznak, és kiteszik magukat a mérgeskígyók és a rovarok marásának, csípésének.
Az ültetvényeken nem, csak a munkavégzés helyétől távol álló gazdasági épületekben vannak elsősegély dobozok. Sőt sokszor még az ivóvízellátás sem megoldott, ahogyan fürdőhelyiségek sem állnak rendelkezésre.
Egy fárasztó munkanap után embertelen körülmények között hajtják pihenőre a fejüket a narancsszedők. A munkaszervező vállalkozók feladata lenne, hogy a messzi vidékekről érkező munkásoknak megfelelő szállást biztosítanak. Ehelyett sokszor megalázó barakkokban kell lakniuk. Az egyik megkérdezett szakszervezeti aktivista szerint az elmúlt szüreti szezon alatt legalább két esetben bebizonyosodott, hogy embertelen körülmények között szállásoltak el embereket. Az épületekben nem voltak ágyak, asztalok, székek, ahogyan tisztálkodásra alkalmas helyiségek és ivóvíz sem.
A munkásokat az ültetvényekre szállító buszok és furgonok rossz állapotban vannak, a járműveknek pedig sokszor nincs engedélye. Gyakran előfordul, hogy maga a szerződő vállalkozó viszi ki a munkásokat a földekre a saját járműveivel, így ha baleset történik, egyedül ő vonható felelősségre, nem pedig a haszonélvező nagyvállalatok. A munkaügyi felügyeleti szerv 2011-ben többször is felszólította az LDC-t, hogy oldja meg a munkásai megfelelő szállítását: biztosítsanak engedéllyel rendelkező járműveket, biztonságos ülésekkel, zárható ablakokkal és megfelelően működő fékekkel. Egy esetben feljegyezték, hogy egy munkást arra szólított fel a cég, hogy ne viselje céges egyenruhát a buszon, mert így a média könnyen azonosíthatja a felelős személyeket, illetve vállalatokat.
A gyári munka sem veszélytelen. A munkások szerint a narancsot feldolgozó gyárépületekben kibírhatatlan a hőség, elégtelen a világítás, és nagy a zaj. Rossz a levegő, mert odabent olajat égetnek, a munkások pedig a szellőzés hiányosságai miatt beszívják a káros gázokat. A gyárakban nincs elég kötelező védőfelszerelés, és a munkások csak körülményes bürokratikus úton juthatnak hozzá ezekhez. Pedig szükségük lenne fülvédőre, védőszemüvegre és sisakra. A Cutrale arra kényszerítette a munkásait, hogy írják alá, hogy ha kár keletkezik az általuk használt védőruházatban vagy -felszerelésbe
