Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Másfél éves csúszással és az eredetinél ötmilliárd forinttal drágábban, de újra használható a Lánchíd decembertől.

    Karácsony Gergely főpolgármester pénteken örömmel jelentette, hogy a buszok, taxik és kerékpárok ismét birtokba vehetik a hidat, amely szerinte az "eredeti tervek szerint" készült el. Az autósokról azonban említést sem tett, ám a szavaiból kimondatlanul is az derül ki: az autósok végleg elfelejthetik a Lánchidat.

Az eredeti ütemtervnek megfelelően és költségkereten belül halad a Lánchíd felújítása! Ez már önmagában is említésre méltó – jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester kétszer is megemlíti a bejegyzésében, hogy „az eredeti tervek szerint” zajlott és folytatódik a beruházás, miközben

 

tény, hogy a felújítás eleve óriási csúszással indult el, ráadásul jóval több pénzbe is került, mint ahogy eredetileg tervezték.

Ismert, a Lánchíd felújítását Tarlós István főpolgármestersége idejében teljesen előkészítették, a beruházást Karácsony Gergelyéknek csak el kellett volna kezdeniük, ehhez képest közel másfél évet csúszott, teljesen indokolatlanul. Pedig a híd már ekkor is leromlott, kritikus állapotú volt, a szakértők egyértelműen balesetveszélyesnek minősítették. Ha az eredeti tervekhez tartják magukat, akkor a felújított hidat már tavaly át kellett volna adni.

Mint emlékezetes, a Tarlós István idején kiírt tendert, Karácsony Gergely – megválasztását követően – 2020 elején visszadobta, majd nem sokkal később mégis ugyanazt a céget hozták ki nyertesnek, amely cég a korábbi pályázaton is a legkedvezőbb ajánlatot tette.

Csakhogy akkor még ötmilliárd forinttal kevesebbért vállalta ugyanazt.

A Fővárosi Önkormányzat közleménye ugyan arról szólt, hogy a Lánchíd kedvezőbb feltételekkel újulhat meg, mert szerintük a korábbinál 8,5 milliárd forinttal olcsóbb ajánlat érkezett a beruházás kivitelezésére. A korábbi 35,3 milliárd forint helyett így 26,8 milliárd forint lett a bekerülés költsége.

A két ajánlatot azonban nem lehet összehasonlítani, hiszen az előzőben benne volt a Széchenyi István téri villamos-aluljáró rekonstrukciója, a tartalékkeret és az áfa is – erre már Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ és a BKK korábbi vezérigazgatója hívta fel a figyelmet, aki a bekerülési költségek kapcsán rámutatott: a Lánchíd felújítására előszörre bruttó 21,3 milliárd forintba került volna, tehát a felújítás éppenséggel több mint 5 milliárd forinttal drágult.

Az időzítés ráadásul más szempontból sem volt szerencsés:

a beruházás 2021 márciusi megkezdésekor Karácsony Gergelyék négy nagy felújítást kezdtek el egyszerre a fővárosban, amivel teljes káoszba döntötték Budapest közlekedését.

A főpolgármester most büszkén jelenti be, hogy a buszok, taxik és kerékpárok ismét birtokba vehetik a Lánchidat decembertől.

Az autósok azonban továbbra sem használhatják a hidat, és úgy tűnik, a későbbiekben sem fogják. Karácsony Gergely ugyan nem tesz említést a bejegyzésben arról, hogy kitiltják az autókat, a szövegkörnyezetből azonban egyértelműen kiderül, hogy nem áll szándékukban visszaengedni az autós forgalmat.

Hangsúlyozza például, hogy az elmúlt másfél évben a város forgalma már hozzászokott a Lánchíd nélkülözéséhez, a szomszédos hidak forgalma ennek ellenére csak alig észrevehető mértékben változott. Szerinte a város már alkalmazkodott a felújításhoz, és lassan elfeledjük, hogy a Lánchíd korábban az állandó belvárosi dugók és torlódások helyszíne volt.

Azzal is érvel, hogy a civil szervezetek és a budapestiek többsége jobb levegőjű, élhetőbb várost és nagyobb közlekedésbiztonságot szeretne, ezért is döntöttek úgy, hogy a közösségi közlekedés, a taxisok és a biciklisek számára nyitják újra jövő hónapban a város legelső állandó dunai átkelőjét. Szavaiból tehát kimondatlanul is kiderül: az autósok nagy valószínűséggel végleg elfelejthetik a Lánchidat.

Egyelőre a gyalogosok sem örülhetnek, számukra leghamarabb jövő ősszel áll majd rendelkezésre a híd.

A késlekedés mellett a főpolgármester posztjából az is kiderül, hogy még mindig nem világos a Lánchíd végleges funkciója. Karácsony Gergely közlése szerint úgy tartja helyesnek, ha a változtatásokról kikéri a budapestiek véleményét, akik bő féléves tesztidőszak után alkothatnak majd véleményt. A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről várhatóan csak 2023 nyarán döntenek.

 

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.