Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Napjainkban nem csak a gyerekeknek jelent kihívást a biztonságos internethasználat. Egyre komolyabb feladat jut a szülőknek és a pedagógusoknak, azaz a családnak és az iskolának.

Az internethasználat és –biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékkészítő és videópályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára.

Játékkészítő pályázatunk célja a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok tárházát kialakítani, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A társasjáték egy olyan strukturált szociális tevékenység, melynek során a gyerekek számos, a későbbi életük során fontos készségüket fejlesztik. A játék segíti a másokhoz való pozitív viszonyulást, a kommunikációt, a kritikus gondolkodást, az információk elemzését, a problémamegoldást, a szabályokhoz és szociális normákhoz való igazodást. Ezekre a készségekre mind szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy a kibertérben hozott döntéseiket is mérlegelni tudják, és tudatos felhasználóvá váljanak.

Videópályázatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a fiatal felhasználók megtalálják a saját válaszukat arra a nagyon fontos kérdésre, hogy az internethasználatban vajon megmutatkoznak-e generációs különbségek a felhasználók között. 

Verseny leírása

  1. Játékkészítő pályázat (offline játékok)

Téma: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!

Pályázni lehet:

-       társasjátékkal, kártyajátékkal, logikai fejtörővel, keresztrejtvénnyel,

-       egyéni vagy csapatmunkában. Egy pályázó akár több játékot is beküldhet.

A beküldött játékoknak tartalmaznia kell (játéktól függően): játékleírás, játékszabályok, kellékek, játéktábla, kártyalapok, lépegetők, dobókocka.

A játék grafikáját is a gyerekeknek kell megtervezniük, megrajzolniuk.

 

  1. Videópályázat

Téma: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?

A pályázatra olyan, maximum 3 perces kisfilmeket várunk, melyből kiderül a pályázó véleménye és válasza arra a kérdésre, hogy mitől lehet más egy felnőtt médiafogyasztási szokása, mint egy gyereké.

A videónak tartalmaznia kell a válasz kifejtését, az érvelést. A szakmai zsűri a témamegjelölésnek megfelelő, valós problémákat (generációs különbségek) felvető videókat pontozza. 

 

Kik jelentkezhetnek?

1, Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)

  1. Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
  2. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)

Határidők

Beküldési határidő: 2020. január 31., éjfél

Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják. A rendezvény időpontja 2020. február 11., helyszíne Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogjuk!

Mindkét kategóriában (játékkészítő és videópályázat) két-két korcsoportban díjazzuk a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat.

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft

A pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fogunk aláíratni az alkotókkal.

Lebonyolítás

A pályaműveket mindkét kategóriában a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk!

Eredményhirdetés: 2020. február 11. (A nyerteseket külön értesíteni fogjuk!)

Díjátadás: Budapest, 2020. február 11.

A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!

További információ a pályázattal kapcsolatban: 70/708 05 74 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.