Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sokan emlékezhetnek még a baromfihús-kereskedő plakátjaira, amelyen egy meztelen női háton jelölték meg a hentesboltokból ismert szaggatott vonallal a "húsárut".

Az ízléstelen, de inkább nőket megalázó plakátokat a felháborodást követően visszavonták. Most az egyik kereskedelmi tévécsatorna törekszik a pornográfia minél szélesebb körű meghonosítására: sokakat sértő, ízléstelen plakátokkal árasztják el az utcákat, utakat. A kampány nyomán tiltakozó akció is indult: egy gyermekei egészséges fejlődéséért - joggal - aggódó fiatal anyuka indított petíciót, melyet teljes terjedelmében továbbközlünk. Egyben bíztatjuk azokat, akik egyetértenek, írják alá a petíciót!

A tiltakozó petíció aláírására itt van lehetőség.

A Magyar Reklámetikai Kódex a gyermekkorúak és fiatalkorúak védelméről részletesen rendelkezik, a teljes dokumentum itt olvasható. Részletek ebből: A kifejezetten felnőtteknek szánt termékek reklámját tilos gyermek- vagy fiatalkorúnak szóló médiakörnyezetben elhelyezni. (13. cikkely, 15. pont)

A GYERMEK- ÉS FIATALKORÚAKNAK SZÓLÓ REKLÁM – ÜZENETÉNEK TARTALMÁRA ÉS ANNAK MEGJELENÍTÉSÉRE IS TEKINTETTEL – NEM MUTATHAT ROSSZ MAGATARTÁSI MINTÁT, NEGATÍV ERKÖLCSI ÉRTÉKET ELFOGADOTTNAK. (13. CIKKELY, 12. PONT)

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Ezúton szeretném kifejezni mélységes felháborodásomat a Viasat3 televíziós csatorna legfrissebb óriásplakátja, az "Ádám keresi Évát" című műsorukat reklámozzák, továbbá a mindössze 12-es besorolást kapott, azonos című műsor kapcsán.

A plakátokon anyaszült meztelen férfiak és nők láthatóak, erotikus pózokban, csupán nemi szerveiket takarja egy keskeny fekete sáv, de azon is reklámszöveg látható.

Két minőségemben is jelzek Önöknek.

Egyrészről két kiskorú gyermek édesanyjaként meg vagyok döbbenve, hogy míg a magyar kormány és az Önök hasznos intézkedései nyomán is rendkívül szigorú szabályozásokkal védik a kiskorúakat a káros tartalmaktól (pl. cigaretta, alkohol, vagy pornográf újságok látványától), ilyen plakátokat fényes nappal az utcán sétálva, buszmegállókban, játszóterekkel szemben is láthatnak, a műsor reklámját pedig a kora esti órákban is leadja a csatorna.

Másrészről ifjúsági mentorként tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalabb generáció tömegesen küzd önértékelési és párkapcsolati zavarokkal, ami nagyban köszönhető a média túlszexualizált, elérhetetlen férfi- és nőideáljának. A pornográfia fiatalkorúakra gyakorolt hosszútávú negatív hatásairól (biológiai, szexuális, pszichés, szociális szinten) már nem is beszélve.

Tiltakozom kislányom nevében, aki a plakátokat látva azt hiheti, ő is csak akkor vonzó, ha női méltóságát levetve, szexuális eszközzé aljasul, vagy csak akkor szerethető, ha tökéletes a teste!

Tiltakozom kisfiam nevében, aki előtt a nőt szexuális eszközzé akarják lealacsonyítani!

Tiltakozom annak a sokezer fiatalnak a nevében, akikben alkalmatlanság- és kisebbrendűségérzést keltenek a plakátok és a műsor, és egészségtelen testképet állítva eléjük belehajszolja őket evési-, önértékelési- valamint szexuális zavarokba!

Tiltakozom azon édesapák és édesanyák nevében, akik igyekeznek gyermekeiket megóvni az agyonszexualizált testképtől, és a valódi értékek mentén nevelni és őrizni őket, hogy felnőve egészséges, kiegyensúlyozott felnőttek, boldog párkapcsolatban és családban élő férfiak és nők, a társadalom és a magyar nemzet hasznos és építő tagjai legyenek!

Kérem, hogy elveikkel összhangban távolíttassák el a plakátokat és lépjenek fel a fiatalokat károsító műsorral szemben!

Ha egyetértet a petíció céljaival, kérjük, írjon levelet az Önszabályozó Reklám Testületnek, itt, ezen a linken. A plakátok konkrét helyét, a panasz indokát és képet is csatolhatják a fogyasztói panaszhoz, hogy így a testület gyorsabban eljárhasson az ügyben!

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.