Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2022-ben immár tizennégy éve annak, hogy a Müpa először mutatta be Fischer Ádám karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével eddigi legnagyszabásúbb, négy estén át zajló produkcióját, Richard Wagner A nibelung gyűrűje című operaciklusát.

Hartmut Schörghofer legendás rendezésének korszerűsített változata három év elteltével ismét látható a Müpa színpadán; a június 9. és 22. között zajló Budapesti Wagner-napokon két alkalommal láthatja a közönség a nemzetközi sajtóvisszhangot keltett produkciót, csakúgy, mint napjaink egyik legmeghatározóbb basszusa, René Pape dalestjét és a Rienzi című opera pazar akusztikájú, koncertszerű előadását.

 

A nibelung gyűrűje az európai kultúra egyik legmonumentálisabb műalkotása. A több mint tizenhat órányi zenét magában foglaló sorozat négy részes: a rajnai sellők gyűrűjének elrablását feldolgozó prológusból, A Rajna kincséből, a közkedvelt operaslágerekkel teletűzdelt Walkürből, a félelmet nem ismerő Wagner-hős önismereti utazásáról szóló, bölcselkedő Siegfriedből, valamint a világ pusztulását és az új kezdet lehetőségét egyaránt magában rejtő fináléból, Az istenek alkonyából áll. A szereplők szenvedélye, a cselekmény sodrása hatalmába keríti a nézőt: a mítosz az istenek, óriások és törpék mellett a mai emberről is szó; a játékos és félelmetes mese nemcsak egy képzeletbeli világot ábrázol, hanem a miénket is. Wagner „időtlen időkbe” helyezett történetei a 19. században keletkeztek, ám a gigantikus mű mintha fontos figyelmeztetés lenne a Föld lehetséges sorsáról vitázó emberiség számára: van-e még időnk arra, hogy visszaadjuk a gyűrűt a Rajna sellőinek?

 

A Müpa legendás Ringje június 9–12., valamint június 16–19. között négy egymást követő estén látható; az elsőrangú közreműködőgárda világhírű hazai és nemzetközi szólistákat vonultat fel: Karine Babajanyan, Sorin Coliban, Daniel Brenna, Albert Dohmen, Cornel Frey, Walter Fink, Christian Franz, Tomasz Konieczny, Petra Lang, Pasztircsák Polina, Jochen Schmeckenbecher, Schöck Atala, Egils Silins, Szemerédy Károly, Stefan Vinke és Nadine Weissmann fellépése mellett a Budapesti Wagner-napok idei különlegessége, hogy Iréne Theorin és Catherine Foster személyében korunk világhírű Brünnhildéi közül ketten is tiszteletüket teszik a Müpa színpadán. A Ring-előadásokon a fesztivál művészeti vezetője, Fischer Ádám karmester irányítja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát. Ahogy a korábbi fesztiválok idején hagyománnyá vált, az előadások és a felvonások kezdetére ezúttal is zenekar rézfúvós muzsikusai által megszólaltatott fanfár hívja fel a figyelmet.

 

A Budapesti Wagner-napok hagyománya, hogy – állandó csemegeként – szólóestet is hallhat a közönség: ezúttal René Pape dalestjét, aki Wagner korának repertoárjából válogat június 13-án. A fesztivál június 22-én a Wagner leggyakrabban játszott színpadi művei, a „bayreuthi tíz” előtt keletkezett Rienzi koncertszerű előadásával zárul. Az életmű különleges kincsét – amely a francia nagyopera keretei között, de már a Wagner érett szerzői hangját sejtető stílusban szólal meg – a Müpa nem először mutatja be a Wagner-napokon. Az előadáson a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart a kiváló német operadirigens, Marc Albrecht vezényli, az opera főbb szerepeit Günther Groissböck, Sara Jakubiak, Láng Dorottya és Stefan Vinke énekli.

 

A fesztivál koncepcióját megalkotó Fischer Ádám művészeti vezető és karmester elgondolása szerint a Wagner-napok „legfontosabb célkitűzése olyan előadói stílust kiépíteni, amely megfelel Wagner eredeti elképzeléseinek. Számára a drámai kifejezés, az intenzív szövegejtés volt a legfontosabb; a Sprechgesanggal (énekbeszéd) és a Gesamtkunstwerkkel, a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény összművészeti egységével új műfajt teremtett. Arra törekszünk, hogy előadásaink minél inkább megfeleljenek Wagner víziójának.”

 

A Müpa a Budapesti Wagner-napok alatt a látható és hallható élmény mellett kulináris élvezeteket is kínál a vendégeinek. A Bohém étterem és P’Art kávézó az előadások egyórás szüneteiben vacsorával várja a nézőket, akiknek arra is lehetőségük lesz, hogy az intézmény és a mecseknádasdi Karl Mikrosörfőzde partnerségének köszönhetően a Ring négy szereplője – Wotan, Sieglinde, Mime és Gutrune – által inspirált ízvilágú kézműves söröket megkóstolják. Az épület bejáratánál különleges installáció fogadja majd a látogatókat.

 

  1. június 9–22.

Budapesti Wagner-napok

Művészeti vezető: Fischer Ádám

(https://mupa.hu/programok/budapesti-wagner-napok-2022)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.