Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A balesetek megelőzése miatt szigorúak

Bármikor, bárhol felbukkanhatnak egy építkezésen az ellenőrök, akik elsősorban azt figyelik, hogy az ott dolgozók betartják-e a munkaügyi-és munkavédelmi előírásokat. Ha valamit nem találnak rendben, a céget munkavállalóként akár több százezer forintra is megbüntethetik.

A balesetek elkerülése miatt idén kiemelten ellenőrzik az építőiparban dolgozó vállalkozásokat. A felügyelők elsősorban a munkabiztonsági előírások betartását figyelik, ha pedig szabálytalanságot találnak, a vállalkozás keményen megfizethet azért.

„Lényegében minden vállalkozásnak számítania kell a mustrára, aki az építőiparban dolgozik. Kiemelten ellenőrzik a munkaeszközöket, a kollektív és egyéni védelmi eszközök meglétét és rendeltetésszerű használatát, a munkavállalók dokumentációit, köztük például a szakképzettséget igazoló dokumentumokat, bejelentéseket, orvosi alkalmassági igazolásokat. Emellett figyelik azt is, hogy az egy időben egy helyen, de különböző alkalmazásban álló emberek munkája úgy legyen összehangolva, hogy azzal ne jelentsenek veszélyt egymásra – magyarázta Tóth Máté, a Mubi alapítója, második generációs munkavédelmi szakmérnök.

Az ellenőrzésektől nemcsak a több száz fős cégeknek kell tartaniuk, a felügyelők akár a kisebb építkezéseknél, például lakásbővítéseknél is megjelenhetnek előzetes bejelentés nélkül.

Javult a tendencia

Az ellenőrzéseknek és az egyre szigorodó munkahelyi biztonsági- és egészségvédelmi szabályozásnak köszönhetően 2020-ban látványosan csökkent az építőiparban bekövetkezett munkahelyi baleset száma.
A statisztikák szerint ezer alá csökkent a komolyabb balesetek száma, ami 15 százalékos javulást jelent. A halálos kimenetelű balesetek esetében ennél még pozitívabbak az eredmények: 2019-hez képest 23 százalékkal csökkent Magyarországon munkahelyi balesetben életüket vesztettek száma.
Azt, hogy az idei ellenőrzések alatt különböző szabálysértésekért mekkora összeggel büntethetik a vállalkozásokat külön rendeletbe is foglalták. E szerint a munkavédelmi bírság alapösszege súlyosan veszélyeztetett munkavállalónként ötvenezer forint.

A normasértés súlyosságától függően ez az összeg akár tízszeresére is nőhet, azaz félmillió forintra is büntethetik a vállalkozót ha egy munkavállalója esetében súlyos kihágást találnak. Minél több dolgozó esetében találnak kihágást az ellenőrök, annyival többe fog kerülni a cégnek a váratlan látogatás.

Kis odafigyeléssel elkerülhető a baj és a büntetés

„Célellenőrzés ide vagy oda, a régi és új jogszabályi előírások betartása nem könnyű feladat. Már nem elég egy Excel és egy határidőnapló ahhoz hogy mindenki mindent át tudjon látni. Erre szeretnénk megoldást kínálni a cégeknél foglalkoztatott külsős vagy belsős szakemberek, munkatársak számára” – mondta Tóth Máté, a Mubi alapítója.
A Mubi mint startup cég elsődleges feladata, hogy segítse a vállalkozásokat a szabályozások közötti eligazodásban. A „virtuális asszisztensként” funkcionáló felhő alapú rendszer nemcsak a több száz fős cégeknek segít a vállalkozás rendezésében, hanem akár a pár fős vállalkozásoknak is.
A rendszerben átláthatóan, kategóriák szerint tárolhatunk minden dokumentációt, ami a munkához, a munkavédelemhez, a környezetvédelemhez és a tűzvédelemhez kapcsolódik és szemmel tartja a különböző határidőket is.

„A koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet és a fokozott ellenőrzések miatt a vállalkozások megsegítésére a használat jelenleg 60 napig díjmentes. Később sem kell nagy összeget ráfordítani a rendszerre, napi egy kávé árából is kijön a Mubi előfizetés. Hogy a kisebb vállalkozások számára is elérhető legyen a Mubi, a havidíj mellett nincs további felhasználó licence.” – tette hozzá Tóth Máté.

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.