Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hegedűs D. Gézának ítélték idén a Gábor Miklós-díjat a Vígszínház Julius Caesar című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért.

Hegedűs D. Géza az elismerést az Alföldi Róbert rendezte Julius Caesar szerda esti előadása után, a közönség jelenlétében veheti át - tájékoztatott az elismerést odaítélő kuratórium elnöke, Koltai Tamás színikritikus.

A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2001-ben az év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Vass Éva Opheliát alakította a Madách Színházban több mint háromszázszor játszott, 1962-ben bemutatott Hamlet-előadásban, amelyben Gábor Miklós volt a címszereplő. A díj bronz plakettje - egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképével - Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

image

Hegedűs D. Géza - Julius Caesar (fotó: Puskel Zsolt)

Koltai Tamás mellett a díj kuratóriumának tagja Ascher Tamás és Meczner János rendező, valamint Spiró György író. A díjat minden évben április 7-én, Gábor Miklós születésnapján vagy ahhoz közeli időpontban adják át. Eddig Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Király Levente, Herczeg Zsolt, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András (Kolozsvár), Rába Roland, Gálffi László és Cserhalmi György részesült Gábor Miklós-díjban.

Az idei díjazott, Hegedűs D. Géza 1953. május 7-én született Ibrányban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 1975-ben szerződött a Vígszínház társulatához, amelynek azóta is tagja. 1987 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1992-ben elvégezte a rendező szakot is, rendezőként is tevékenykedik.

Nemzedékének egyik legtöbbet játszó művésze, mintegy 40 filmben, tévéjátékban szerepelt és népszerű szinkronszínész. A Jászai Mari-díjat 1980-ban, az Érdemes Művész címet 1989-ben kapta meg, 2007-ben elnyerte a Kiváló Művész és az Örökös Tagság kitüntetést. 2008-ban Gundel Művészeti Díjjal és Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal ismerték el gazdag pályáját. 2009-ben Kossuth-díjat vehetett át sokoldalú, elmélyült, méltán sikeres művészi munkássága elismeréseként.

Hegedűs D. Gézát áprilisban és májusban a Vígszínház programja szerint a Julius Caesar mellett Az álomkommandó, a Kvartett, a Koldusopera, A dzsungel könyve, A pestis, A revizor, a Hegedűs a háztetőn, Az ünnep, a Tévedések vígjátéka és a Mephisto című előadásban láthatja a közönség.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.