Kerületi Újság hirdetési lehetőségek


Lezajlott a Kongói Demokratikus Köztársaság belgrádi nagykövetsége és az Afrikáért Alapítvány együttműködésében. 

A közel száz fő részvételével a budapesti Zara Hotelben megrendezett eseményen számos kongói és magyar cég, állami hivatal képviseltette magát, valamint fővendégként Dr. Paul Emil Tshinga Ahuka, a Kongó Demokratikus Köztársaság belgrádi nagykövete is. A fejlesztési konferenciát a nagykövet úr, valamint Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárának beszéde nyitotta meg.

Ezt követően France Mutombo, az Afrikáért Alapítvány vezetője tartott előadást, kitérve az Alapítvány 12 éves történetére, valamint a kongói-magyar kapcsolatok eddigi alakulására. A program első felében a kongói befektetési és gazdasági lehetőségekről esett szó, többek között Hajdu András, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, Szőcs Gábor, az EximBank igazgatója, Nagy Balázs, a MasterClean Kft. ügyvezető igazgatója, Jean Claude Mbangula, a Cooperation and Development Consulting Sprl képviseletében, valamint a kongói üzletasszonyok képviseletében Marie Louise Ngalula tartott előadást. Mathias Buabua wa Kayembe, a Kongói DK Befektetési Hivatalának (ANAPI) vezetője videóüzenetben tájékoztatta a résztvevőket a kongói befektetés lehetőségeiről.

A fórum záró szekciójában a magyar vonatkozású kongói fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban hallhattak előadásokat a résztevők. Zsirai László az Innováció Kft. képviseletében bemutatta az Afrikáért Alapítvánnyal közös Innovation for Africa c. projektet, Török László alezredes volt kongói békefenntartó, Szilasi Ildikó antropológus és Afrika-szakértő, illetve Mészáros Zsolt, az Afrikáért Alapítvány részéről a Global Talent programmal kapcsolatban tartottak érdekes és fontos prezentációkat.

Az előadásokat követően személyes találkozásra és kötetlen beszélgetésre is lehetősége volt a részt vevő üzletembereknek, érdeklődőknek.

Forrás: afrikaert.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.