Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Két olyan időszaka is van az évnek, amikor alkuképessé válnak az ingatlanok. Amikor a tulajdonosok azt érzik, nincs kereslet, akár 15 százalékot is lefaraghatunk a kikiáltási árból.

2017-ben kiemelkedő évet zárt az ingatlanpiac. A növekedés – még ha szerényebb léptékben is – várhatóan tovább tart, mégis vannak hónapok, amikor érdemesebb ingatlant vásárolni a többi időszakhoz képest. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a január-február csendes szokott lenni, mert az emberek úgy érzik, van idejük a döntések meghozatalára. Ugyanakkor a tulajdonosok fejében még benne van a piac tavalyi dübörgése.

„Amikor rádöbbennek, hogy nem adták el az ingatlanjukat a dömping idején, pánikba esnek, mert úgy látják, hogy megszűnik a kereslet. Patthelyzet áll elő, eltelik egy hónap, és ha továbbra sem emelkedik a megkeresések száma, megerősödnek az alkuk, ezáltal lejjebb kúsznak az árak” – magyarázta a szakember.

Ugyanez a szindróma köszön vissza július végén, augusztusban is, amikor fokozódnak a szabadságoltatások. Szinte mindegy, hogy merre ível a piac, hogy az ügyvéd van szabadságon, a földhivatalban nem dolgozik valaki, a vevők nyaralnak, vagy az eladó megy el pihenni.

„Elcsúsznak a dolgok időben, és ez pszichés terhet rak minden érintettre. A tulajdonosok ismét azt látják, hogy nincs kereslet. Általános trend, hogy augusztus vége és szeptember eleje áresést hoz” – fogalmazott Gadanecz Zoltán.
Ebben a két időszakban érdemes a leginkább vásárolni, mert jobban alkuképessé válnak az ingatlanok. Ilyenkor nemcsak öt, hanem akár tizenöt százalékot is elengednek a tulajdonosok az árakból. Ami az ingatlanok eladását illeti, a szakember szerint alapvetően a karácsony előtti és a tavasszal jelentkező keresleti bumm idején érdemes értékesíteni a lakásokat.

„Egy biztos, hogy gyorsan, konstruktívan kell reagálni a vevői ajánlatokra. Egy határozott párbeszéddel és egy jó ingatlanközvetítővel, kitűnő üzletet lehet kötni a tél végétől egészen augusztusig, illetve ősztől a karácsonyi időszakig” – tette hozzá.
Az értékesítésben segíthet továbbá a GDN Ingatlanhálózat Happy típusú szerződése. A cégnél megóvják az eladókat attól, hogy számtalan olyan vevő hívja fel őket, akiknek kérdőjeles az anyagi háttere, vagy úgy nézzék meg az ingatlant, hogy emberként sem tudni róluk semmit.

„A konstrukcióban az eladó maga is tudja értékesíteni az ingatlant, de saját ügyfél esetén maximum egy költségrendezést kell kifizetnie. Azért éri meg, mert mind az energetikát, mind a tulajdoni lapot, mind a jogi ügyintézést biztosítja a vállalkozás, ezáltal rugalmasan működik. Ennél jobb dolog a világon nincs” – fogalmazott Gadanecz Zoltán.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.