Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken végre kiderült, ki nyerte el a Nemzet Szépe címet. A magyar alapítású, nemzetközi szépségversenyen több százan mérettették meg magukat. Az idei győztes, Biba Kitti novemberben Abu Dhabiban vehet részt a Miss Nation világversenyen, ahol 20 ország legszebbje mutatkozik majd be. A nagy bejelentésre a nemrég megnyitott luxus szállodában, a gyönyörű Párisi Udvar Hotel Budapest egyik különleges rendezvénytermében, a Párisi Salonban került sor.

Idén negyedik alkalommal rendezték meg nálunk a Nemzet Szépe versenyt, aminek célja, hogy elrugaszkodjon a hagyományos szépségversenyektől: itt olyan királynő kerül megválasztásra, aki az adott nemzet értékeit is képes felmutatni a külső szépség mellett. A zsűri egy pénteki sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a megtisztelő címet idén a 23 éves, tiszaújvárosi Biba Kitti nyerte el.

A barna hajú szépség bemutatkozásából kiderül, hogy magas szinten beszél németül, és az angolján is dolgozik. Szenvedélyesen táncol, és szíve szerint Európa mindegyik nagyvárosában élne egy kis időt. Szerelmével már 3 és fél éve együtt vannak, és bízik benne, hogy néhány éven belül a házasságra is sor kerül. Imád kirándulni, és újabban festeni is szeret, kedvenc híressége pedig az eleganciájáról ismert Kate Middleton.

„Véleményem szerint empatikus személy vagyok. Szívesen, önzetlenül segítek másoknak ha tehetem” – mondja magáról Kitti, aki – mivel egykeként nőtt fel – a gyerekvállalást is nagyon fontosnak tartja a későbbiekben, annak pedig kifejezetten örül, hogy a természetességével nyerte el a lehetőséget a világversenyen való részvételre. Az Abu Dhabiban, az Emirates Palace-ban megrendezendő gálán a 100 tagország közül 20 képviseltetheti magát, köztük garantáltan Magyarország is.

A versenyre július végéig várták a 21 és 27 év közti lányok jelentkezését, ezt követte az előválogató, majd a döntő. Idén is több száz lány közül kellett választania a szakmai zsűrinek, ahol olyan nevekkel találkozhatunk, mint a televíziós műsorvezető Orosz Barbara, Gergely Róbert színész, Dr. Özer Nóra, a Miss Nation nagykövete, Lisztes Krisztián, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, edző, Dr. Rozsos Tamás plasztikai sebész, Kollatos Fotis koreográfus és Stankovics Beáta, a Nemzet Szépe 2018-as közönségdíjasa. A zsűri a Párisi Udvar Hotel Budapest dísztermében ült össze, hogy bejelentse az idei győztes személyét.

A szabályzat itt is némileg eltért az átlagos versenyektől, hiszen a legtermészetesebb szépségek felkutatására törekedtek: a jelentkezők közt nem szerepelhettek szépészeti beavatkozáson átesett lányok, ahogy kizáró ok a tetoválás is – egyiküket idén haza is küldték emiatt. Ráadásul a többi versennyel szemben a lányoknak itt csak az előválogatón kellett fürdőruhában megmutatniuk magukat, a nagyközönség előtt nem.

A sokszínű felhozatalban akadt diplomata, tanár és jogász is, és a zsűrinek – saját bevallásuk szerint – eddig idén volt a legnehezebb dolga a 10 fős top mezőny kialakításával. Közülük az internetes közönség választotta ki a legszebb hármat, majd ismét a zsűri döntött – így érdemelte ki Biba Kitti idén a Nemzet Szépe címet, az értékes nyereményeket, és persze a lehetőséget, hogy részt vegyen a Miss Nation versenyen.

"Hisszük, hogy egy szépségkirálynő komoly iránymutató személyiséggel bír a társadalom felé, éppen ezért célunk egy olyan királynő választása, aki példaértékű lehet a fiatal generáció és egy egész nemzet számára" – foglalta össze Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.