Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egyre több lehetőségük van a magyar diákoknak arra, hogy a hagyományos szemlélettől eltérő iskolákban tanuljanak itthon. 

Ezeknek az intézményeknek egyik közismert sajátossága, hogy vagy mást tanítanak, vagy más módszereket használnak ugyanannak a tananyagnak az átadására, mint a Magyarországon hagyományosnak számító oktatásban. Az innovatív szemléletű iskola a  természettudományos irányultságra, az összefüggésekre épülő oktatásra, a kreativitásra, problémamegoldásra, alkotópedagógiára  és erős iskolai közösségre épít, miközben a tananyagát a Nemzeti Alaptanterv (NAT) határozza meg. Erről az új lehetőségről beszélt dr. Henn Péter, a Creascola nyolcosztályos középiskola vezetője.

A hagyományos iskola elsősorban tanárcentrikus, jellemzően frontális oktatást alkalmaz, módszereiben az előadás, a tanári magyarázat és a tankönyvhasználat a domináns, ami viszonylag nagylétszámú osztályokban zajlik, mindenkire ugyanúgy érvényes követelményekkel, rendszeres számonkéréssel és jegyadással. Ezzel szemben a Creascolában leginkább a gyerek személyiségét, egyéni képességeit, készségeit és életkori sajátosságait veszik figyelembe, ami megjelenik a környezetben, a tanulás módszerében, menetében, a tanár szerepe pedig ennek az összhangnak a megteremtése. Magyarországon a NAT határozza meg azt a lexikális tudást, aminek elsajátítása szükséges, az akkreditációt pedig azok az intézmények kapják meg, melyek 90%-ban lefedik azt. A továbbtanulás miatt ezért egyre több szülő számára fontos, hogy gyermeke NAT által akkreditált intézménybe kerüljön.

A Creascola elindulásával Magyarországon is elérhetővé válik a sok sikeres külföldi példa után az az innovatív oktatás, ami három fő pillére épít. Egyik fontos eleme az alkotópedagógia, aminek keretében az elmélet mellett terepet kap a felfedezés, a tapasztalás, az élmény és a tanultak áthelyezése a gyakorlatba. Második fontos eleme a komplex természettudományos és humán szemlélet, melynek során a tanulók megértik természet és ember kapcsolatát, a világ mozgatórugóit, átlátják a gazdasági, hatalmi, környezeti tényezők egymáshoz való viszonyát és ezek mindennapokat befolyásoló szerepét. Harmadik fontos eleme a közösségi nevelés, ami arra tanít, hogy mindenki fontos eleme a közösségnek, és együtt sokkal eredményesebbek lehetünk, közösen a munka jobban is megy.

Az innovatív képzés az életre nevel, és igyekszik napról napra kíváncsivá tenni a diákokat, hogy minden nap lelkesen érkezzenek az iskolába. Ebben nagy segítség a háromféle műhely: a Makerspace műhelyben a tanultakat gyakorolják, kísérleteznek; A Media lab műhelyben fotóznak, vágnak, szerkesztenek, forgatnak, a Konyhaműhelyben pedig főzni tanulnak, s az ételek elkészítése mellett az egészséges életmódra és helyes étkezésre nevelés is kiemelt figyelmet kap. Az innovatív iskolában mindenki részt vesz a délutáni műhelyeken is, és az oktatás, játék angol nyelven zajlik. Az angol nyelvnek egyébként is kiemelt szerep jut, a nyolcosztályos középiskola végén készségszinten beszélik a diákok a nyelvet, és C1-es szintű nyelvvizsgát szerezhetnek.

Az innovatív iskola célja Magyarországon is az, hogy a gyerekeknek lépéselőnyt adjon az élethez. Úgy gondolják, hogy ma már nem egy konkrét szakmára kell felkészíteni a diákokat, hanem olyan képességeket kell a kezükbe adni, melyekkel már diákkorukban kialakulhat érdeklődésük egyes későbbi munkaterületek iránt, vagy amivel változó körülmények között is megállják a helyüket. A szemlélet külföldi, sikeres példákra épít, nem kísérletezésről van szó, hanem egy már működő rendszer átvételétről.

Forrás: Creascola

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.