Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jótékony célra fordítja a gázsija egy részét

Az elmúlt másfél év Nagy Sándor számára is tele volt kihívásokkal. A Jászai Mari-díjas színészt is kezdte felemészteni a bizonytalanság, de azért jó dolgot is talált a pandémiás időszakban: sokkal többet lehetett a családjával és a barátaival.

Nagy Sándor szerint az elmúlt hónapok legfőbb tanúsága, hogy megtudta ki, milyen ember valójában. „Sok örömet, de sok csalódást is hozott ez a pandémiás helyzet, mert voltak emberek, akik lemorzsolódtak az életemből. Talán erősen hangzik, hogy most mindenki kimutatta a foga fehérjét, de valahogy így éltem meg az elmúlt időszakot. Közben jó is volt, persze! Jó volt egy kicsit megállni és elgondolkozni azon, hogy mit érzünk, mit gondolunk. Jóval több időt tudtam a családommal, barátaimmal tölteni, és ezt nagyon élveztem”– mesélte a színész, aki néhány éve már rendezőként is kipróbálta magát.
„A rendezés nekem az elmúlt pár évben jött be az életembe, de nagyon megszerettem. Végre már elkezdtünk komolyabban is dolgozni és készülünk Nyíregyházán egy augusztus premierre. A Legénybúcsút állítom színpadra , csodás nyíregyi színészekkel, amit eredetileg Szente Vajk rendezett, és a mi előadásunk a Rózsakert szabadtéri színpadon lesz làtható augusztus 21-én. De már június 2-àn is látható leszek a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Nagyvárosi fények című előadásban, júliusban pedig irány Szeged, ahol a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalben játszom. Közben még Budapesten is zajlanak próbák, a Puskás című musicalt újítjuk fel, amely június 17,- és 19-én debütàl a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon” – mondta Nagy Sanyi.

Az ijesztő bizonytalanságból is van kiút
A koronavírus miatti bezárás alatt számára a legnehezebb a bizonytalanság volt. „Anyagilag, szakmailag is, hiszen lehet tartaléka az embernek, mert előfordulhat bármikor, hogy egy-két hónapra kiesik a szakmájából, de több, mint egy évre talán senki nem készült fel. Nekem valami munka mindig volt, részt vettem több összefogás dalban is, de a vége felé már kezdtem azt érezni, hogy teljesen elfogyok. Ijesztő volt megtapasztalni. Sokat hallottuk, hogy oldjuk meg, találjunk más munkát, de én arra tettem fel az életem, hogy színész legyek. Ezen nem tudok egyik napról a másikra változtatni” – mesélte Sanyi, aki a plusz idejét angol tanulásra fordította és nemrég csatlakozott a sztaruzenet.hu csapathoz is.

Személyre szóló videóüzenet magyar sztároktól
Általában az ismertebb emberek elérhetőségei nem publikusak, így hiába próbálnak a művészetet kedvelők írni, kérni bármit, a rengeteg email között nem lehet kézben tartani mindent. A sztaruzenet.hu-n kapott értesítésben kizárólag erre vonatkozó megrendelések érkeznek, és 7 nap van arra, hogy a meglepetés el is készüljön. Nagyon sokan a platformon szerzett bevétel egy részét jótékony célokra ajánlják fel, például a Ments Életet Alapítvány számára.

„Az álmok, főleg gyerekként, nagyon fontosak. Nekem is volt sok álmom, melyek meg is valósultak, pedig gyerekként még nem is tudtam, hogy színész akarok lenni” – tette hozzá Nagy Sándor, aki több színésztársával együtt nemrég például részt vett egy álom megvalósításában, ahol egy leukémiás kislány játszóteret kapott a házuk udvarára.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.