Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

1991. június 19-e óta, amikor az utolsó szovjet katona elhagyta el hazánkat,  nincs megszálló hadsereg hazánk területén. Tarlós István főpolgármester javaslatára 2011-ben döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy a díszpolgári kitüntetések átadásával teszi emlékezetessé és ünnepélyessé ezt a napot. Az elmúlt három évben ez már hagyománnyá vált.

A szabadság napján délelőtt az Újvárosháza dísztermében rendezett ünnepségen adja át Tarlós István főpolgármester a díszpolgári kitüntetéseket. A Fővárosi Közgyűlés 2014. április 30-i ülésén zárt ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy díszpolgári címet adományoznak Csoóri Sándor költőnek, prózaírónak, Dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázónak, Dr. Jelenits István piarista szerzetesnek, Kocsis Zoltán karmesternek, zongoraművésznek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónak, Psota Irén színművésznőnek, a Nemzet Színészének, Ránki Dezső zongoraművésznek, Rost Andrea előadóművésznek, operaénekesnek, Rubik Ernő építésznek, játéktervezőnek, Taróczy Balázs teniszezőnek, Tóth II. Józsefnek (válogatott labdarúgó, edző, az Aranycsapat tagja), posztumusz díszpolgári címet kap Czibor Zoltán labdarúgó, az Aranycsapat tagja és Rónay György költő, író, műfordító. A díszpolgári címek adományozásáról szóló rendelet szerint az kaphat díszpolgári címet, aki Budapest és polgárai számára, a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Az ünnep alkalmából, az új díszpolgárok tiszteletére a Fővárosi Önkormányzat és a főpolgármester este ünnepi koncerten várja Budapest zeneszerető közönségét a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Idén is a Budapesti Fesztiválzenekar ad koncertet, az est karmestere Takács-Nagy Gábor. A műsort Mozart B-dúr (No. 33, K.319) szimfóniájával kezdik, a műsor második részében pedig Kodály Háry János szvitje hangzik el.

A klasszikus zenei „tortán“ ebben az évben lesz könnyű, édes „hab“ is: érkeznek a Madách Színház művészei, akik a nyári premiert megelőlegezve ízelítőt adnak a Mamma Mia! musical magyar előadásából, Szirtes Tamás rendezésében. A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban  állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.

A Madách Színház 10 éve tárgyalt a Mamma Mia! színrevitelének jogairól, és mint minden más zenés darab esetében, itt is a non-replica változathoz ragaszkodtak a jogtulajdonosok. A hosszú tárgyalási folyamat után mostanra sikerült megszerezni a jogot, így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhet a darab a magyar nézők elé, a világon először, hiszen a musical 1999-es londoni ősbemutatója óta mindig és mindenhol Phyllida Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával láthatta a közönség.

A hangversenyre ingyenesen igényelhető jegyekkel lehet bejutni. Akiknek nem jut ülőhely a színház nézőterén, azok a Víztorony körüli fedett teraszon, vagy a Víztorony előtti téren kivetítőkön élvezhetik a nyáresti koncertet. A koncert előtt és után a BKK sűrítve közlekedteti a 26-os buszt, de ajánlják a margitszigeti kishajók igénybevételét is.

Aki az ünnepi koncertre jön és hamarabb elindul, a szigeten sétálva láthatja a megújulás jeleit: a tavaly felújított szökőkút idén új zenei programmal szórakoztatja a sziget látogatóit, és megkezdődött a futókör felújítása is, amely korszerűbb, strapabíróbb felülettel, a térfigyelő kamerák nyújotta biztonsággal, csomagmegőrzővel, öltözőkkel várja majd a futókat, kocogókat.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.