Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén 120 éves a Honvédkórház, ebből az alkalomból rendezvénysorozatot tartanak, amelyet egy szerdai budapesti ünnepséggel nyitottak meg.

Az eseményen Kun Szabó István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka köszöntőjében azt mondta, hogy egy olyan, folyamatosan működő szervezetről van szó, amely fővárosi katonai kórházból mára az ország egyik vezető szerepű egészségügyi centrumává nőtte ki magát.

Az eltelt időszakban sok változással, megmérettetéssel kellett szembenézni, a Honvédkórház azonban minden szituációban derekasan helytállt - hangoztatta.
Kun Szabó István azt mondta, hogy három szó jut eszébe az intézményről: örökség, felelősség, lehetőség.

Rengeteg nehézséget kellett legyőzni, azonban teret kapott a tudományos tevékenység, a szakmai konzultáció, a kiterjedt együttműködés. Ezt az örökséget kell ápolni - mondta.

Mára több mint 1,2 millió lakos egészségügyi ellátása a feladatuk. Nagy felelősségnek nevezte, hogy egyszerre tesznek eleget a magyarországi és a szövetségesi katonai kötelezettségeknek.

Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte, hogy éppen 120 éve, a kiegyezést követő reformok közepette kezdték fejleszteni a nagy fővárosi kórházakat. Ez párhuzamba állítható a jelenlegi kormány erőfeszítéseivel, az Egészséges Budapest Programmal - vélekedett. Annak idején a hadsereg betegágyainak a száma a 20 ezret haladta meg, háborús időszakban azonban akár 100 ezer újabb ágyat is be tudtak vonni.

Az államtitkár kijelentette, hogy a Honvédkórház több szempontból is kiemelkedik a magyar egészségügyi rendszerből. Ez az ország egyetlen olyan intézménye, amely integráltan képes biztosítani a katonai és a civil betegellátást. Kitért rá, hogy a kórház kiemelt szerepet kap a katonai missziók egészségügyi ellátásának biztosításában. Jelenleg is tíz dolgozója szolgál külföldön válságövezetben, nem mindennapi körülmények között. 

Az intézmény az országban egyedülálló módon a kardiológiai ellátás teljes spektrumát biztosítja. Szintén unikális az alváslabor, és nagy elismertségnek örvend a helyreállító plasztikai sebészet - sorolta Kádár Pál.

Kitért rá, hogy a kórház két orvosa részt vett a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztásában.
Nem mindennapinak nevezte az intézményt, ahová tartozni óriási felelősség.

A honvédelmi tárca elkötelezett a Honvédkórház fejlesztésében és további működtetésében - jelentette ki az államtitkár, közölve, hogy az Egészséges Budapest Program első ütemében 149 új nagy értékű eszközt adtak át a közelmúltban.
Kádár Pál megköszönte a közalkalmazottaknak, hogy 98 százalék feletti arányban vállalták a honvédelmi alkalmazotti jogállást.

Az ünnepségen előadást tartott a Honvédkórház 120 évéről Svéd László nyugállományú orvos altábornagy, a Honvédorvos folyóirat 130 esztendejéről pedig Grósz Andor nyugállományú orvos dandártábornok.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy fennállásának 120. évfordulója alkalmából egész éven át tartó rendezvénysorozatot szervez az intézmény. Tudományos konferenciákat és művészeti programokat egyaránt terveznek.

A Honvédkórház 2013 óta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ egyik szervezeti egysége - közölték.

Az Egészséges Budapest Programmal megvalósuló fejlesztés eredményeként az észak-pesti centrum alapja a társkórházakkal kiegészülő Honvédkórház lesz - olvasható a sajtóanyagban.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.