Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sziveri János a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója 1954-ben született és 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el.

A Vajdaságban, Muzslyán született költő, drámaíró, szerkesztő rövid élete során alkotásaival, egyéniségével tűnt ki, manapság pedig, mint legendás jelenséget értelmezik újra. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza.  A szélherceg címmel megjelent verseskötetét mutatták be tegnap a Kertész Imre Intézet új székházában.  

Az irodalmi esten A szélherceg címmel, a 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában megjelentetett válogatáskötetből Wunderlich József, Junior Prima-díjas színész olvasott fel, a rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott Hafner Zoltán, Fenyvesi Ottó és Zalán Tibor részvételével.

Hafner Zoltán, a Kertész Imre Intézet kutatási igazgatója szerint kivételes lehetőség, hogy a hagyaték még feltáratlan részeit, publikálatlan anyagait méltó körülmények között tudják kezelni. „Szakmai és etikai felelősséget is vállalunk ezért a hagyatékért. Komplex és többirányú rendszerező, gyűjtő- és kutatómunkát kezdtünk meg, A szélherceg című válogatáskötet ennek a rendszerező munkának csupán első állomása. Sziveri János sokoldalú művész volt, a képzőművészeti írásai is még felfedezésre várnak.” – emelte ki Hafner Zoltán.

Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművész fiatalkorát együtt töltötte Sziveri Jánossal, úgy emlékezett, hogy inkább gondolati trükkökből állt az alkotóművészetük. „Nem voltunk képzett képzőművészek, megpróbáltunk a 70-es években minden művészeti stílust befogadni. A régi munkáink közül sok elveszett, az Új Symposion oldalain nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy tematika szintjén erősítsük a képzőművészeti vonalat. A 70-es, 80-as évek összművészeti hatásai, amik akkoriban az egész világot elérték, filozófiailag, zeneileg is mint a punk, vagy az alternatív zenék Sziveri János verseinek az előadásmódjára is hatott. A performanszt mint képzőművészeti elemet használta.” – fogalmazott Fenyvesi Ottó.

Zalán Tibor költő, író, dramaturg együtt dolgozott Sziveri Jánossal, aki az Új Symposiont az 1983-as felszámolásáig főszerkesztőként vezette. „Jó ízlése volt, remek lapot szerkesztett, pedig nehéz örökségünk volt. Az előttünk alkotó nemzedék erős avantgárd nemzedék volt, bennünk pedig erős volt a késztetés, hogy valami mást csináljunk. János egyszerre volt ösztönös és szigorú, fegyelmezett szerkesztéssel dolgozott. Ez a kettősség a verseiben, alkotásaiban is visszatükröződik.” – idézte fel Zalán Tibor.

Az irodalmi és zenei est végén Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas világzenei hegedűművész és zeneszerző, Sziveri János Hazatérés-idő című versét hegedűre megzenésítve adta elő, elővezetve a Kertész Imre Intézet Sziveri Zenei Pályázatát. Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója az esten bejelentette, hogy az Intézet Sziveri János halálának 30. évfordulójára nyílt zenei pályázatot írt ki, amelyre december 15-ig lehet beküldeni az alkotásokat. A pályázat részleteiről a Kertész Imre Intézet honlapján (https://www.kerteszintezet.hu/intezet/palyazat) lehet tájékozódni.

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.