Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013.12.29. /

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2013-ban is rendszeresen ellenőrizte és bírságolta a tisztességtelen forgalmazói magatartást tanúsító élelmiszer üzletláncokat. Kik, miért és mennyit kaptak? Összefoglaló.

 

image

Az eljárások „A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról” szóló 2009. évi XCV. törvény alapján indultak, de nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez a fogalom.

Néhány lényeges pontot kiemelve, ide tartozik olyan feltételek előírása, amely egyoldalúan előnyös a beszállítóval szemben, vagy a saját üzemeltetési, logisztikai, működési költségeinek áthárítása a beszállítókra.

Tisztességes kereskedő nem számolhat fel díjat a beszállítónak terméke üzletbe kerüléséért és ott tartásáért, valamint nem kérhet a fogyasztóknak nyújtott árengedménynél nagyobb mértékű beszállítói hozzájárulást sem.  

Szintén a tisztességtelen magatartás körébe tartozik a kereskedőnek jogszabálysértés miatt kiszabott bírság áthárítása a beszállítóra, a beszállító által helyesen és határidőre kiállított számla határidőn túli kifizetése, vagy akár kizárólagos értékesítési kötelezettség kikötése (leszámítva a kereskedő cég márkaneve alatt futó termékeket) arányos ellenszolgáltatás nélkül.

A felsorolásba tartozik a szóbeli szerződés alkalmazása, abban az esetben, ha a beszállító írásbeli szerződéskötést kér. Nem írhatja elő a kereskedő azt sem, hogy a közeli lejáratúként átvett terméket a beszállító a lejáratot követően visszavásárolja. A tisztességtelen kereskedői gyakorlat a vásárlókra is hatással van.

2013 félévéig a következő magyarországi áruházláncok esetében állapított meg jogszabálysértést a NÉBIH tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt. Ezek, a bírság mértéke szerinti sorrendben az alábbiak:

 A Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. 136 millió Ft bírságot kapott. Részben, mert ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásokért számolt fel díjakat a beszállítóknak, a fogyasztónak nyújtott árengedménynél nagyobb mértékű beszállítói hozzájárulást kötött ki, és az átvételt követő 30 napon túl fizetett a beszállítóknak.A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. több alkalommal is követett el jogszabálysértést, kisebb-nagyobb bírságokat is kapott, a legnagyobb 130 millió Ft volt. A fentieken felül azért, mert üzletszabályzata nem tartalmazott minden, a törvény által előírt feltételt.A Reál Hungária Kft.-re58 millió Ft-ot szabtak ki. A fentieken felül azért, mert elmulasztották nyilvánosságra hozni az üzletszabályzatot, illetve eltértek tőle a szerződéskötéskor.  A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.39 millió Ft bírságot kapott, mert a saját érdekeiket szolgáló költségeket a beszállítókra hárította, 30 napon túl fizetett a termékekért, valamint mert üzletszabályzata nem tartalmazott minden, a törvény által előírt feltételt.CBA Kereskedelmi Kft.-t 36 millió Ft-ra bírságolták hasonló okok miatt.Auchan Magyarország Kft. szintén több alkalommal kapott bírságot, a legnagyobb 36 millió Ft volt.Rossmann Magyarország Kft. 14 millió Ft bírságot kapott, mert ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért számolt fel díjakat a beszállítóktól.

Kép: dreamstime

Forrás: NÉBIH

Authors: Tudatos Vásárló

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.