Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyarországi Google Play kínálatába is megérkeztek a filmek, így a különböző alkalmazások, zenék, könyvek és játékok mellett filmnézésre is bármikor lehetőségünk van. A legjobb az egészben, hogy nem csak a számítógépünkön, de androidos készülékeken, iPhone-on és táblagépeken is több ezer filmet érhetünk el, internetkapcsolat nélkül is.

A klasszikus alkotások mellett megtalálhatjuk az aktuális filmeket is, amelyeket kikölcsönözhetünk, vagy akár meg is vásárolhatunk. Hogy még kényelmesebb legyen a szolgáltatás a készítők gondoskodtak arról is, hogy ha valamiért le kell állítanunk a filmet, később ugyanott folytathassuk, akár egy másik készülékről is. Hasznosak még az úgynevezett infókártyák is, amiket bármikor előhívhatunk. Ezek megmutatják, hogy az adott jelenetben éppen melyik színész játszik, vagy akár a háttérzene címét és előadóját is elárulják nekünk.

image

Asztali gépet és laptopot használók a Google Play áruház oldalán válogathatnak, androidos eszközökön a Play áruház applikációját kell használni, Apple készülékeken pedig az App Store-ból letölthető Google Play Movies alkalmazás segítségével választható ki a film.

És hogy mennyibe kerül a Google online médiaboltja? A 444.hu ennek is utánajárt, és kiderült, hogy némelyik film jóval drágább, mint az USA-ban, ám vannak alkotások, amelyeket alacsonyabb áron szerezhetünk be itthonról. Az Avatar című film dvd-s változata például 500 forinttal drágább a magyar oldalon, mint az amerikain, a Fekete hattyú pedig több mint 1000 forinttal kerül többe, mintha az USA-ból vennénk meg.

Ennek ellenére bőven lehet találni olcsóbb filmeket is, a kölcsönzés ára pedig egészen barátinak tekinthető, az itthoni videotékák áraihoz hasonló. Az a jó benne, hogy itt nem kell késedelmi díjjal számolnunk, illetve a filmeket sem kell visszavinnünk, ezek ugyanis maguktól eltűnnek, amint lejár a kölcsönzési idő.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.