Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Újra forgalomba állt hétfőtől az emeletes KISS motorvonat a Budapest-Nyugati-Vác-Szob vasútvonalon.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az alkalomból a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a 21. század a gyorsaság és a kényelem kora, az emberek magas színvonalú szolgáltatásokat várnak el a többi között a pénzügy, az üzleti élet, a hivatali ügyintézés és a közlekedés terén is.     "A kormány pedig minden területen igyekszik reagálni erre a kihívásra" - fogalmazott azt is kiemelve, hogy a közösségi közlekedésre egyre nagyobb az igény, amelyhez társulnia kell "egy sokkal magasabb színvonalú, évről-évre javuló szolgáltatásnak is".


Példaként elmondta, hogy tavaly több mint 100 millió alkalommal használták a MÁV járatait.
    Szentkirályi Alexandra kiemelten szólt az új vasúti szerelvények beszerzéséről, az állomások felújításáról és a vágányrendszer fejlesztéséről, és a fenntartható fejlődés szempontjából is fontosnak nevezte a közlekedési hálózatok fejlesztését. Emlékeztetett: Magyarország 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósított meg európai uniós társfinanszírozásban vasúti projekteket.     A KISS motorvonatokról elmondta, az új szerelvények megfelelnek a 21. századi elvárásoknak, a vonatok minden korosztály számára kényelmesen, akár babakocsival vagy kerékpár szállítására is használhatóak, és valós alternatívát jelentenek az autós közlekedéssel szemben.     Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója jelezte: a KISS motorvonatok 24 ezer új ülőhely-kapacitást jelentenek majd, ami a meglévő 123 Flirt motorvonattal együtt 48 ezer korszerű ülőhelyet jelent 2022-re.     Szólt arról is, hogy megkezdődött a Nyugati pályaudvar rekonstrukciója, több mint 8000 négyzetméteren újul meg az épület tetőszerkezete, és 2021 nyarának végére egy teljesen felújított, korszerű utastájékoztatással felszerelt állomás várja majd az utasokat.


    A Nyugati Magyarország legforgalmasabb pályaudvara, évente több mint 18 millió utast és naponta 480 vonatot szolgál ki - ismertette a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a pályaudvartól a Városliget elágazásáig mintegy hat kilométeren cserélik ki a síneket, a felsővezetéket és a biztosító-berendezéseket.     Juhász Roland, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány össztársadalmi ügyként tekint a vasútra.
    Az emeletes KISS motorvonatok beszerzése egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelentik - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy a gazdasági növekedés egyik alapvető feltétele a fejlett közeledési, azon belül vasúti hálózat működtetése.     A következő jármű tesztüzemét a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon indítják el szeptemberben - mondta az államtitkár. Juhász Roland célként jelölte meg, hogy 2022 végére a fővárosi agglomerációban kizárólag ilyen modern, minden igényt kielégítő motorvonatok közlekedjenek.     Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a MÁV utasainak több mint fele a budapesti elővárosok vonalán használja a vasutat, ezért az elővárosi infrastruktúrát is jelentősen fejlesztik. Mint mondta, megújult az esztergomi és a székesfehérvári vonal, jelenleg újítják fel a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalat és elkezdődött a déli összekötő híd fejlesztése is.     Hozzátette: 40 KISS-motorvonatot fog beszerezni a MÁV, közülük 19-et a jelenlegi uniós ciklus forrásaiból, a további 21-et pedig központi költségvetési forrásból "annak reményében", hogy majd a következő ciklusban ezt is uniós forrásból tudják finanszírozni.     A 40 vonat beszerzése után a budapesti elővárosban kizárólag korszerű motorvonatok közlekednek - mondta a helyettes államtitkár.     Rétvári Bence (KDNP), Vác és térsége országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Budapest-Vác volt az első magyarországi vonatútvonal, és jelenleg is az egyik leginkább kihasznált vonal, amelyen naponta hatezer ember közlekedik.
    Az új szerelvények az ingázók és a turisták számára is sokkal jobb lehetőségeket kínálnak. Nemcsak a vonatok újulnak meg, hanem tavaly az M2-es autópálya is kétszer kétsávossá bővült - tette hozzá.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.