Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Újraindul a fogaskerekű április 1-jén, szombaton; a téli üzemszünet idején felújított pályán csendesebben és üzembiztosan járnak majd a vonatok – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

    Az áprilisra ígért újraindítás azt jelzi, hogy „a fogas érdekében indított akciók láthatóan eredményesek voltak” – reagált a Hegyvidéki Önkormányzat a BKK bejelentésére.  

A BKK közleménye szerint a járat hétköznapi menetrendje nem változik, illetve kora reggel és késő éjszaka megmarad a tavaly bevezetett és bevált „Telefogas” rendszer. A társaság korábban erről azt írta: a „Telefogas” rendszer lényege, hogy a járat hajnalban és a késő esti órákban csak akkor és azon a szakaszon közlekedik, amelyet előzetesen megrendeltek.

Hétvégén, napközben 15 percenként járnak majd a szerelvények, de ha a nagyobb forgalom indokolja, akkor a BKK sűríti majd a járatot.


A BKK újdonságnak nevezte, hogy nyáron – várhatóan több alkalommal is – a nyitott nosztalgia-szerelvény jár majd a Városmajor és a Széchenyi-hegy között.

A XII. kerületi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: bár a BKK korábbi ígérete szerint már az őszi felújítást követően járnia kellett volna a fogaskerekűnek, a közlekedési vállalat a téli hónapokban is szüneteltette a járatokat, nagy gondot okozva ezzel a fogast rendszeresen használó hegyvidékieknek, különösen az időseknek.

„Az elmúlt hónapokban sok hegyvidéki lakos írt panaszos levelet az önkormányzatnak a fogaskerekű téli leállása és a járatokat helyettesítő pótlóbuszok szervezetlensége miatt, még aláírásgyűjtés is indult a fogaskerekű megmentéséért. Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester személyesen tárgyaltak a BKK vezetésével, és a fővárosi közgyűlésben is napirendre került az ügy. Fonti Krisztina több nyílt levelet is írt Budapest főpolgármesterének a probléma megoldása érdekében” – olvasható a Hegyvidéki Önkormányzat reagálásában.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.