Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az igazságügyi miniszter 2015. február 9-én nyújtotta be az Országgyűléshez a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosítását, amelyet a Kormány 2015. január 14-én fogadott el (T/3018. sz. törvényjavaslat).

A javaslat a sajtó-helyreigazítási per mintájára egy új különleges pertípust kíván megteremteni. A cél, hogy a képmáshoz és a hangfelvételhez való személyiségi jog védelme hatékonyabbá váljon. Ezt a személyiségi jogot a Ptk. szabályozza, ehhez képest a Pp. javasolt módosítása új anyagi jogi szabályokat nem alkot, a Ptk. szabályait nem írja felül. Ennek megfelelően a javaslat a hozzájárulás feltételein, valamint a közszereplők polgári jogi megítélésén sem változtat. 

A Pp. tervezett módosítása a kommunikáció és információtechnológia fejlődésére kíván reagálni. A módosítás technikai újításai hatékony eljárási rendelkezéseket kívánnak bevezetni a Ptk. anyagi jogi szabályainak végrehajtására. 

Cél emellett az önkéntes jogkövetés erősítése, ezért a javaslat előírja, hogy a felek jogvitájuk már a bírósági eljárást megelőzően próbálják meg rendezni. Emiatt ez az új eljárás két szakaszból áll: a pert megelőző előzetes eljárásból, valamint magából a perből. A pert az előzetes eljárás eredménytelen lezárultát követő 15 napon belül lehet megindítani. A bíróság a perben soron kívül jár el. A módosítás lehetővé teszi a bizonyítás mielőbbi lefolytatását, valamint a gyors szankcionálhatóságot. 

Fontos azonban kiemelni, hogy ebben a gyorsított eljárásban a bíróság kizárólag a jogalapról dönt, így sérelemdíj és kártérítés ebben a perben nem érvényesíthető. A sérelmet szenvedett fél azonban ezeket az igényeit is érvényesítheti a Pp. általános szabályai szerint indítható személyiségvédelmi perben. Ennek az új gyorsított pernek a megindítása tehát nem akadálya annak, hogy a sérelmet szenvedett fél hagyományos személyiségi jogi pert indítson. A két per viszonyát érintően azt is fontos hangsúlyozni, hogy ha a fél az új gyorsított pert nem kívánja megindítani, a hagyományos személyiségi jogvédelmi eszközöket továbbra is igénybe veheti. Az egyéb felmerülő eljárásjogi kérdéseket pedig a Pp. általános szabályai megnyugtatóan rendezik. 

Az Igazságügyi Minisztérium megvizsgálta az OBH és a Kúria észrevételeit. Ezek közül néhányat elfogadhatónak tartott és a törvényjavaslatba beépített. 

Az Igazságügyi Minisztérium ugyanakkor érthetetlennek tartja a Kúria alkotmányossági aggályait, figyelemmel arra, hogy a Kúria véleménye nem jelöli meg az Alaptörvénynek azt a szakaszát, amelyet a módosítás sértene. Emellett a Kúria észrevételei olyan alkotmánybírósági döntésre sem hivatkoznak, amely az alaptörvény-ellenességet alátámasztaná.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.