Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”Ehhez a jelmondathoz kapcsolódóan Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a FŐKERT Nonprofit Zrt., idén is megszervezi a Föld Napjához kapcsolódó, virágültetési Guinness-rekord kísérlettel egybekötött nagyszabású környezettudatos családi napját. A rendezvény idén Tarlós István Főpolgármester úr fővédnökségével április 25-én, a Margitszigeten kerül megrendezésre délelőtt 10 órától este 21 óráig. 

A rendezvényt délelőtt 10 órakor megnyitja: Dr. Szeneczey Balázs – Főpolgármester-helyettes

A rendezvény célja, hogy erősítse az „én városom” életérzést, valamint, hogy felhívja a figyelmet: a városi tér mindenkié. Közösen használjuk, alakítjuk, élvezzük az általuk nyújtott előnyöket, s éppen ezért közösen is kell tennünk zöldfelületeink, tereink szépségéért, megóvásáért.

A rendezvényen bemutatkoznak Budapest közművállalatai is, akik mind stratégiai céljuknak tűzték ki a fenntarthatóságot, a környezettudatos személet terjesztését, s természetesen az edukációt.

A rendezvény keretében 10:15-től a budapesti Margitszigeten mintegy 612 négyzetméteren 15.000 ezer tő egynyári növényt szeretne egy közösségi virágültetési akció keretében a FŐKERT Nonprofit Zrt. elültetni. A tömeges virágültetéssel meg szeretnék dönteni a 2013-ban – szintén a lakosság segítségével – felállított hazai rekordot.

PROGRAMOK:

FASHION FOR FLOWERS:

16:00: Fashion for Flowers pályázati díjkiosztó fashion show

17:00 PERSIL FASHION show

18:00 Elysian & Nora Sarman & Sentiments Couture capsule collection fashion show

20:00 Katti Zoób fashion show

21:00 Margitszigeti szökőkút indítása

 

NAGYSZÍNPAD:

Egész nap változatos programok délelőtt 10 órától 19 óráig

Kerekasztal beszélgetések 11 órakor, 14 órakor és 15 órakor

Urbán Legendák nyomában! és Közmű totó sorsolás minden órában

 

UTCAI HANGULATOK:

Időpont

Fellépő

10:30-10:40

Program hirdetés

10:45-10:55

Drumkiller- dobshow

12:00-12:15

Hol a hulladék? Itt a hulladék! – játékos gyerekfoglalkozás

12:15-12:45

Drumkiller- dobshow

13:00-13:15

Éva Funky SE táncbemutató

13:15-13:45

Som Gábor és Gaál György akusztik

13:15-13:30

G.O Dance Company tánc műsora

13:45-13:55

Drumkiller- dobshow

14:15-14:30

G.O Dance Company tánc műsora

15:15-15:25

Drumkiller- dobshow

15:45-16:15

Járai Márk Akusztik

16:45-17:00

Drumkiller- dobshow

 

SZABADTÉRI MATINÉSZÍNPAD:

A Budapesti Nyári Fesztivál meseszínpada egész nap gyerekszínházzal, kézműves foglalkozással, zenével, tánccal és meglepetés várja a legkisebbeket.

Ismerd meg, hogyan működik a város, amelyben élsz!

Budapest közművállalatai érdekességekkel, hasznos információkkal, valamint szórakoztató programokkal és ajándékkal várják a kilátogatókat a KÖZMŰ SÉTÁNYON!

Egyéb programok: sportversenyek és sportbemutatók, ízek-illatok-zamatok sétánya, sztárfellépők, gyerekfalu a környezettudatosság jegyében, búvárkodás, kick boksz-tanítás és megannyi élmény

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.