Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Peter Cerny Alapítvány közel három évtizedes magyarországi tevékenysége során mintegy 68 000 újszülött mentésében vett részt. A „Mindennapi Bajnokaink" címmel meghirdetett pályázat kertében olyan hajdani koraszülöttek történeteit várta a szervezet, amelyek példát mutathatnak nemcsak a koraszülött társaiknak, hanem a társadalom valamennyi tagjának.

A díjak átadásában az esemény védnöke Talmácsi Gábor, MotoGP világbajnok gyorsaságimotor-versenyző segédkezett. Az ünnepélyes díjátadót a Shell Hungary-nek és az Orbico Hungary-nek az örömteli támogatói bejelentése zárta, amely lehetővé teszi, hogy a Peter Cerny Alapítvány mentőautói továbbra is pontosan és biztonságosan eljussanak a rászoruló koraszülöttekhez. Magyarországon, minden tizedik baba a 37. terhességi hét előtt, vagy 2500gram alatt születik meg, így évente mintegy kilencezer koraszülött jön világra, akik megszületésüket követően hátránnyal kezdik az életüket. Ugyanakkor számos példa azt mutatja, hogy ez a kezdeti hátrány ledolgozható. A Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat 1989 és 2016 között mintegy 68 000 koraszülött és beteg újszülött mentésében vett részt.

A mentésben korábban részesült csecsemők közül sokan már fiatal felnőttek és példamutató, kerek életet élnek. A „Mindennapi Bajnokaink” program megszületéséről dr. Somogyvári Zsolt főorvos, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője nyitóbeszédében a következőket mondta: „A modern kommunikációs eszközök lehetővé teszik, hogy még inkább élő kapcsolatunk legyen azokkal, akik valamilyen módon érintettek a koraszülöttség témakörében. A legnagyobb közösségi média oldalon, de akár a rendezvényeinken is rengeteg fotó és személyes történet jut el hozzánk arról, hogy a valamikor koraszülött-mentésben részesült babák sikeres, egészséges felnőttekké váltak. Úgy gondoltuk, érdemes erre odafigyelnünk és felhívnunk az érintettek figyelmét, hogy a születéskor elszenvedett hátrány ledolgozható.”

A „Mindennapi Bajnokaink” program legfőbb célja, hogy az érintett családok körében tudatosítsuk, hogy van lehetőség arra, hogy a koraszülöttként világra jött babák a későbbiekben sikeres, egészséges életet élhessenek. Szeretnénk a jó példákkal bátorítást adni azoknak a most még esetleg kétségekkel küzdő szülőknek, akiknek koraszülött gyermekeik az elmúlt években részesültek a koraszülött mentésben.” – hangsúlyozza a szakmai vezető.

A program keretében beérkezett pályázatokról az alapítvány weboldalán és közösségi oldalán szavazhattak az olvasók, amelyek közül mindegyik kategóriában a 3 legtöbb szavazatot kapott történetet emelték ki. A beküldött pályázatokra összesen 2002 szavazat érkezett, mivel azonban az összes történet önmagában is egy valóságos csoda, az eseményen minden résztvevőt díjaztak. A díjkiosztó során néhány résztvevő azt is vállalata, hogy személyesen megossza történetét. A díjak kiosztásában az esemény védnöke Talmácsi Gábor, MotoGP világbajnok gyorsaságimotor-versenyző segédkezett, aki a pályázat kapcsán a következőket mondta: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen fontos kezdeményezés mellé állhatok.

Gyorsaságimotor-versenyzőként a precizitás mindig is fontos szerepet játszott az életemben, ezért pontosan tisztában vagyok vele, milyen szakmai hozzáértést, elkötelezettséget és kitartást igényel az, hogy a Peter Cerny Alapítvány által üzemeltett koraszülött mentők egy rendkívül összetett gépezet részeként épségben és biztonságban hozzájuttassák a beteg újszülötteket a megfelelő, sok esetben életmentő kezeléshez. Véleményem szerint a mai rendezvénnyel nem csak az élet akadályait sikerrel vevő gyerekeket, hanem az alapítvány munkatársait - a gépkocsivezetőket, orvosokat, nővéreket - valamint a gyerekek szüleit, családtagjait is díjazzuk, hiszen ők is a mindennapok bajnokai, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Az ünnepélyes díjátadóval és a sikertörténetek megosztásával azonban még nem ért véget az örömteli események sora - a rendezvény az alapítvány támogatóinak, a Shell Hungary-nek és a Shell kenőanyagok importőrének és forgalmazójának az Orbico Hungary-nek a bejelentésével folytatódott. A Shell Hungary képviseletében Juhász Péter, a Shell kiskereskedelmi üzemeletetési igazgatója ismertette a Peter Cerny Alapítvánnyal való együttműködés kiterjesztését: "A Shell stratégiájának kiemelt célkitűzése, hogy, ahol üzleti tevékenységet végez szaktudásával és erőforrásaival hozzájáruljon a helyi közösségek jólétéhez.

Szorosan együttműködünk a helyi szervezetekkel, hogy feltérképezzük azokat a területeket, ahol innovatív technológiáinkat kamatoztatva segíthetünk és felkarolhatunk egy-egy jó ügyet, mint például Magyarországon a koraszülött mentés kérdését. A Shell a kezdetek óta különböző formákban támogatta a Peter Cerny Alapítvány működését, és ma engem ért az a megtiszteltetés, hogy bejelenthetem: a Shell Hungary fedezi a Peter Cerny Alapítvány összes mentőautójának üzemanyagköltségeit az idei év végéig." - továbbá kiemelte: "A két szervezet megállapodott, hogy a jövőben szorosabban együttműködnek, hogy új lehetőségeket találjanak a koraszülött ellátás támogatására.” Ez azonban korántsem volt minden, hiszen az alapítvány az üzemanyag-támogatás mellé a teljes évre elegendő kenőanyagot is kapott.

A felajánló Orbico Hungary a teljes mennyiséget le is szállította a sajtótájékoztató helyszínére. A vállalatot képviselő Tamás Tamás, a Shell kenőanyagok üzletágvezetője beszédében hozzátette "Az elhivatottság és professzionalizmus, amelyet a Peter Cerny Alapítvány munkájával megtestesít, olyan értékek, amelyeket működése során a Shell és az Orbico is képvisel. Büszkék vagyunk rá, hogy ehhez a munkához mi is hozzátehetjük tudásunkat, lehetővé téve hogy még több koraszülött jusson biztonságban a megfelelő kezeléshez." További részletekért a "Mindennapi Bajnokaink" pályázattal kapcsolatban, kérem, kattintson az alábbi linkre: http://www.cerny.hu/index.php?num=bajnokaink_szavazas

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.