Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Országos Kriminológiai Intézet nemrég lezárult kutatása szerint az alkohol és a kábítószer mellett a pszichiátriai szerek is tényezőt jelentenek azokban az esetekben, amikor gyilkosok tudatmódosító szer hatása alatt támadtak embertársaikra. Ez Magyarországon is megerősíti azt a nemzetközileg egyre inkább ismert tényt, hogy a pszichiátriai szerek szedése fokozhatja az erőszakos viselkedés kockázatát. Ezt számos magyar eset is alátámasztotta már.

A Kriminológiai Intézet által nyilvánosságra hozott adatok szerint a többszörös gyilkosságok elkövetőinek fele (a 2010 és 2012 közötti időszakban) a cselekmény elkövetésekor tudatmódosító szer hatása alatt állt, amely többségüknél alkoholt, másoknál pszichiátriai szereket vagy kábítószert jelentett. Az alkoholról és a kábítószerekről eddig is ismert volt, hogy károsan befolyásolják a viselkedést, ám hogy a pszichiátriai szerek is agressziót, kiszámíthatatlan viselkedést okozhatnak, az csak az utóbbi években kezd egyre szélesebb körben napvilágra kerülni. Mára már tucatszám jelentek meg világszerte, szinte minden kontinensen olyan jelentések, amelyekben egészségügyi és gyógyszerészeti hatóságok figyelmeztetnek: a legújabb vizsgálatok szerint számos pszichiátriai szer szedése fokozhatja az erőszakos viselkedés, öngyilkossági késztetés, kiszámíthatatlan magatartás veszélyét.

Erre sajnos számos magyarországi példát láthattunk már az elmúlt években: elég akár a tavaly nyáron elhíresült combinós gyilkosra (aki rögtön a pszichiátriáról kiengedése után gyilkolt), akár a nemrégiben NAV-ellenőröket lekaszaboló pszichiátriai kezeltre gondolnunk, és a hasonló esetek listája sajnos tekintélyesen hosszú.

Éppen ezért különös, hogy a Kriminológiai Intézet arra a következtetésre jutott: megelőzésképpen a pszichiátriai ellátórendszert kell megerősíteni. A pszichiátriai kezelések eddig sem akadályozták meg vagy előzték meg az ilyen esetek megtörténtét, és igazából nem alkalmasak arra, hogy helyreállítsák az emberek szellemi egészségét. Más kérdés, ha egy mentálisan zavart, erőszakkal fenyegetőző embert elzárunk, hogy ne tegyen kárt más emberben, ez azonban rendészeti kérdés, nem orvosi.

Ha valóban segíteni akarunk a mentálisan zavarodott embereknek, a mai pszichiátriai ellátórendszer megerősítése helyett olyan intézményekre lenne szükség, ahol biztonság és nyugalom veszi őket körül, ahol nem háborgatják őket, ahol megfelelően táplálkoznak és eleget alszanak, teljes orvosi kivizsgálásban részesülnek, meghallgatják őket és olyan tevékenységeket végezhetnek, ami javítja önbecsülésüket. Egy ilyen hely sokkal többet tehet ezekért az emberekért, mint napjaink elsősorban kemikáliákra épülő, és csupán a tüneteket elnyomó pszichiátriai kezelései.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.