Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az előadás-sorozatot, amelynek nem titkolt hivatása, hogy megmutassa a széles közönségnek, miben rejlik a fiatal kutatók számára a bölcsészettudomány szépsége és öröme, a hallgatók és oktatók közös lelkesedése hívta életre. Ennek jegyében a doktori iskolák hallgatói nyilvános előadásokat tartanak a legkülönfélébb témákban. Az előadók saját kutatási eredményeikről, kedvenc témáikról beszélnek. Ennek során felvezetik az őket foglalkoztató izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket, és megosztják saját olvasataikat, megformált véleményüket az érdeklődőkkel, majd az előadásokat követő beszélgetések során bevonják a közönséget is a tudomány művelésének élményébe. A Bölcsészettudományi Kar ily módon nyitott egyetemmé válik, és kitárja kapuit minden érdeklődő felé.

A Pesti Bölcsész Akadémia és a VilágCsücsök együttműködésében. 

2013. december 4. szerda 19.00
BUCSICS KATALIN: MŰFAJISÁG ÉS ÖNÉRTELMEZÉS A PACSIRTÁBAN

A Pacsirta címen ismert Kosztolányi-regény közelebbről olyan szövegegyüttes részeként illetőleg összességeként is fölfogható, mely az életművön belüli szövegelőzményeket éppúgy, ahogy a regény kéziratának töredékeit, a szövegközlések különböző szövegváltozatait, de a regényírás közben kiemelt s hírlapi tollrajzzá formált részletet is magába foglalja. Az előadás egy olyan szöveguniverzumot igyekszik bemutatni, melynek során voltaképpen a műalkotás egységének, zártságának hitét is kérdésessé, de legalábbis bizonytalanabbá teszi.
Az a vélekedés, hogy a "zöld vidéki költő" alakja a regényben Kosztolányi önképe volna, igen gyakori megállapítás. Ijas Miklós verselő, színikritikus a regény vége felé vélhetően annak a prózai műnek jegyzeteit veti papírra, melyben saját maga is szerepel. Az előadás elsősorban azt kísérli meg bemutatni, hogy a Pacsirtában foglaltak milyen viszonyban állnak Kosztolányi egyéb írásaiban műfajokról s azok kifejezésmódjairól  vallott vélekedéseivel, nyilatkozataival.

Az a vélekedés, hogy a "zöld vidéki költő" alakja a regényben Kosztolányi önképe volna, igen gyakori megállapítás. Ijas Miklós verselő, színikritikus a regény vége felé vélhetően annak a prózai műnek jegyzeteit veti papírra, melyben saját maga is szerepel. Az előadás elsősorban azt kísérli meg bemutatni, hogy a Pacsirtában foglaltak milyen viszonyban állnak Kosztolányi egyéb írásaiban műfajokról s azok kifejezésmódjairól  vallott vélekedéseivel, nyilatkozataival.

BUCSICS KATALIN az ELTE BTK másodéves doktori hallgatója Összehasonlító irodalomtudomány programon. 

2013. december 14. szombat 20.00
DERES KORNÉLIA: FILM/SZÍNHÁZ – A NÉZÉS VÁLTOZÓ STRATÉGIÁI

A színházi jelenlét határhelyzeteiről szól ez az előadás. Arról, hogy mi történik, mikor a színészi test filmes hasonmása megjelenik a színpadon, és újraírja élő társát, önnön eredetijét. És arról is, miként hat mindez a nézői észlelésre: a filmes és színházi tekintetek összjátékára. Az „itt és most”, vagyis a színházi tér-idő filmes kicselezése rámutat a kortárs világ színházának kihívásaira.

Kérdéseink számosak: Teremt-e új színházi formát a film színpadi játéka? Milyen történeti előzményei vannak a filmes technológia és/vagy esztétika színházi kiaknázásának, és hogyan illeszkedik mindez a magyar színházi hagyományba? Hogyan változik az „elképzelhetetlenhez” való viszonyunk színházi anyag és filmképek tekintetében? Megváltozik-e a nézés stratégiája a testek és képek áramlásában? Miként ragadható meg a különbség aktuális és virtuális (színházi) jelenlét között?

Az előadás során konkrét kortárs – magyar, angol, német – színházi példákhoz kapcsolódva vizsgáljuk meg az éppen felmerülő elméleti kérdéseket, problémákat. Hiszen főként így válhat megragadhatóvá az, ami átível korokon és kontinenseken, ha színházról beszélünk: a nézés öröme.

DERES KORNÉLIA

Az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola III. éves doktorandusza, főbb kutatási területe a színházi intermedialitás. Költő, kritikus, szerkesztő. 2003 óta publikál, 2011-ben jelent megSzőrapacímű verseskötete, amely Makói Medáliák díjat kapott. Tagja a József Attila Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének és a Színházi Kritikusok Céhének.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.