Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A budapesti üzletember számára csak a válópere során derült ki, hogy évekkel korábban egy pszichiáter – tudta nélkül – közveszélyesnek minősítette. A hamis „pszichiátriai kórtörténet” miatt a gyermekelhelyezési pert elvesztette, viszont az egészségbiztosító hamis gyógyszerfelírás miatt megbüntette a pszichiátert.

A nyilvánosság előtt nevét egyelőre nem vállaló férfi csak a per során tudta meg, hogy 2011-ben „pszichiátriai vizsgálaton” esett át: „A konzultációra feleségem hívott el azzal az ürüggyel, hogy kezelésre jár feszült idegállapota miatt... a magánkórházba, ahol az orvosa kérte, hogy hívjon el engem is beszélgetésre. Mivel segíteni szerettem volna feleségemnek, részt vettem egy rövid, semleges hangvételű, 20 percnél nem hosszabb beszélgetésen, melyen vizsgálat, tesztfelvétel nem történt. A doktornő a beszélgetés indokát nem nevezte meg, a végén további javaslatot nem tett, dokumentációt nem adott át. Az eset számomra ezzel le is záródott.”

Nem úgy a pszichiáter és a feleség számára. Csupán a később beszerzett dokumentációból derült ki, hogy a pszichiáter már a „vizsgálat” előtt öt nappal ambuláns lapot állított ki a férfiról, amelyben hozzátartozók elmondására hivatkozva leírta: a férfi ön- és közveszélyes, mely „pszichiátriai osztályon való sürgősségi elhelyezését indokolttá teszi”.

Bár pszichiátriai kényszerkezelésre végül nem került sor, az egészségügyi dokumentációból még egy dolog kiderült: a pszichiáternő két receptet is kiállított egy pszichiátriai szerre, amit valaki a férfi nevében, de tudta nélkül, ki is váltott. Ennél sokkal rémisztőbb, hogy a jelek szerint a tudatmódosító szert be is adagolták a férfinak – bár ez akkor még nem derült ki egyértelműen a számára. „Abban az időszakban gyakran éreztem tolulást a fejemben, rendkívüli elesettséget, szédülést, noha addig egészségi állapotom kiváló volt... Súlygyarapodás is bekövetkezett,... számomra érthetetlen módon, mert az étkezési szokásaimon nem változtattam.”

„Az orvos mindennemű vizsgálat, laboreredmény bekérésének mellőzésével... indokolatlanul egy súlyos mellékhatásokat okozó antipszichotikummal kezeltetett engem, a tudtom és beleegyezésem nélkül. Tovább súlyosbítja a lehetséges következményeket, hogy a folyadék formájában beadható, így valószínűsíthetően ételbe, italba bekevert szerből – mivel tudomásom sem volt arról, hogy mit tartalmaz – ilyen módon akár a gyermekeim is ihattak, különösen az akkor 4 éves fiam. A mellékhatások miatt az autóvezetés is tilos a Risperdal szedése alatt, csakhogy mivel tudtom nélkül kaptam a szert, rendszeresen hordtam a gyerekeket autóval, így az ő ártatlan életüket is veszélyeztetve.” – írta a férfi.

Bármilyen furcsaságok kísérték is az ügyet, a férfi a „pszichiátriai kórtörténet” miatt elvesztette a gyermekelhelyezési pert, annak ellenére, hogy a feleség a válóperes bíróság előtt is beismerte, hogy Risperdal cseppekkel gyógyszerezte férjét. Az ügyben indult rendőrségi vizsgálat pedig elévülés miatt zárult eredménytelenül. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vizsgálata során azonban a pszichiáter beismerte, hogy mind a diagnózist, mind pedig az antipszichotikumról szóló vényt úgy állította ki, hogy nem is találkozott a beteggel, így az OEP büntetést szabott ki rá.

Nem meglepő tehát, hogy a tettekkel arányos felelősségre vonás elmaradásának következtében az érintettek közül a volt feleség a felelős szülő szerepében tetszeleghet, a pszichiáter egy neves magán-egészségügyi intézményben praktizálhat, kettejük érdekszövetségének áldozata, a férfi pedig futhat az igaza után. (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.