Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A december a karácsonyi előkészületek, szeretteink megajándékozása mellett sokunk számára a rászorulók megsegítéséről is szól. Ebben az időszakban jobban odafigyelünk azokra, akiknek nem adatott meg mindaz, amire valójában szükségük lenne.

Sokszor érezzük azt is, jó lenne látni, hogy az általunk felajánlott ajándékok valójában kihez jutnak el, és mekkora örömet tudtunk szerezni azoknak, akiknek szántuk. 

„Ezért is esett a választásunk tavaly a Csodalámpa Alapítványra, akik az összegyűjtött adományokból súlyos betegségben szenvedő 3 és 18 év közötti gyerekek kívánságát teljesítik. Nagy öröm látni a gyerekek boldogságát, akiknek az általunk összegyűjtött pénzből vált valóra a vágya. Idén is ezt az utat választottuk, remélve, hogy még több gyermeknek szerezhetünk felejthetetlen perceket” – meséli Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A céggel 15 éve dolgozik együtt az Inspire Rendezvényügynökség Kft., amely látva a tavalyi adománygyűjtés eredményét a Csodalámpa Alapítvány számára, idén ő is a jó ügy mellé állt, és további felajánlással adakozik a beteg gyermekeknek.   

„Több mint 5 éve támogatjuk tárgyi adományokkal a Mikulásgyárat, amellett, hogy csapatommal a helyszínen aktívan részt is vállaltunk az ajándékok átvételében, csomagolásában. Ebben az évben azt a döntést hoztuk, hogy a Mikulásgyár mellett a Csodalámpa Alapítvány munkáját is segíteni szeretnénk ügyfelünkkel, az S&T-vel karöltve” – mondja Mesterházy Dániel, a cég ügyvezető igazgatója. 

A két cég a közös adományozás mellett a partnereik segítségét is kérték, hogy minél nagyobb összeg gyűljön össze, és így még több beteg gyermek kívánsága válhasson valóra. Az S&T Kft. december elején a Belvárosi Színházba invitálta partnereit, ahol a kulturális kikapcsolódás mellett a főszerep a jótékonyságé volt. 

„Közös összefogással egy jó célért! - ez a mottónk - mondja Szabó Péter, aki a cége üzleti sikerei mellett további eredményként értékeli, hogy az idei évben egyik partnerük, az Inspire Kft. is csatlakozott a kezdeményezésükhöz. „Rendezvényszervező ügynökségként kiemelt feladatunknak érezzük, hogy örömet, élményt ne csak munkánk során adjunk, hanem a mindennapokban is.

A Csodalámpa Alapítvány eddigi tevékenységét látva a legjobb kezdeményezéshez csatlakoztunk azzal, hogy őket adományozzuk meg az idén. Általuk sok rászoruló gyermeknek szerezhetünk örömteli pillanatokat” –teszi hozzá Mesterházy Dániel. Az S&T Kft. a partnerei és az Inspire Kft. együttműködésével és támogatásával összesen több mint 1 millió forint adománnyal segítette a Csodalámpa Alapítványt.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.