Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2015. november 3-án hallhatott először a magyar sportkedvelők köre arról az örömteli hírről a Digi Sport Reggeli start műsorában, amely szerint a golyósportok kandidálnak a 2024-es olimpiára. Régóta dolgozik már ezen a Nemzetközi Golyósportok Szövetsége (CMSB), és az Európai Szakági Szövetségek: az Európai Petanque Szövetség (CEP), Európai Bocsa Szövetség (EBA) és az Európai Volo Szövetség (FIB), de elsősorban azon, hogy a golyósportok, amelyeknek történelme közös, és a játékok nagymértékben hasonlítanak egymáshoz, ismét egyesüljenek a jövőben.

A 2015. november 14-én, az olaszországi Saluzzoban megrendezett konferencia célja tehát nem más volt, mint az Európai Golyósportok Szövetségének (CESB) megalapítása.

Az alapító ülésen részt vett Szrapkó István, az Európai Bocsa Szövetség alelnöke is. A vele készített rövid interjú során tájékoztatott bennünket arról, hogy az újonnan alapított szövetség elnökségi tisztségei közül egyet a Magyar Golyósportok Szövetségének egyik elnökségi tagja fogja majd ellátni vélhetően. Ez a szerep, valamint az ő alelnöki szerepe tovább erősíthetik a Magyarországon már 25 éve jelen lévő golyósportok fejlődését, azok népszerűsítését, és a játékosok táborának bővülését.

Hazai versenyzőink pedig nagy örömmel fogadták a hírt, hogy már most megkezdhetik felkészülésüket a 2016-ban megrendezésre kerülő bocsa ifjúsági európa bajnokságra, valamint a felnőtt férfi csapat és egyéni európa bajnokságra, amelynek ez alkalommal Olaszország ad majd otthont Crema városában. Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi junior versenyek sorsát István a szívén viseli, a 2004-ben hazánkban megrendezett verseny után idén is ő gondoskodott arról, hogy az utánpótlássportot fenntartani és fejleszteni hivatott verseny ismét megrendezésre kerüljön.

Az európai sportvezetőknek eredményes munkát, a versenyzőinknek sikeres felkészülést kívánunk.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.