Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú, kiszámítható pályára állítja a magyar gazdaságot – mondta Lentner Csaba. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közgazdász professzora reális esélyét látja, hogy a 2010 óta tartó gazdaságpolitika bázisán 2027-re elérjük az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett bérszínvonalat.

Mint ismeretes, a miniszterelnök a közelmúltban arról beszélt, hogy a kormány az egymillió forintos átlagbér és az ezereurós minimálbér három éven belüli elérését jelölte meg gazdasági célként. A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságnak három éven keresztül legalább 3-6 százalékos növekedést kell felmutatnia.

Lentner Csaba a hirado.hu kérdésére elmondta, hogy a miniszterelnök által bejelentett béremelés alapját hosszabb távon mindenképpen a munkaerő termelékenységnövekedése kell, hogy biztosítsa.

„2020 óta öt szűk esztendőt éltünk át, amely során a magyar emberek fizetésének vásárlóértéke az átélt infláció miatt alaposan megcsappant. Napjainkra komoly bérdeficit alakult ki. Ilyen helyzetben a béralapot mesterséges eszközökkel szokás élénkíteni. Ez az általános recept, amit már csak azért is meg kell lépnie a gazdasági kormányzatnak, hogy a jól képzett magyar munkaerő ne vándoroljon ki az országból” – mondta a Széll Kálmán Állampénzügyi Kutatóműhely vezetője.

Lentner Csaba szerint Magyarországon egy munkaórára jutó munkabérköltség átlagosan 12 euró, Nyugat-Európában ez 42 euró körüli összeg.

Mint fogalmazott: „Itt van az a tartalék, ami a kormányzat eddig még ki nem aknázott fiskális mozgásterének egyik lehetséges bázisa.”

Lentner Csaba szerint nemcsak az orosz–ukrán háború, az arra adott hibás európai szankciós politika és a hazánkat érintő brüsszeli pénzelvonások szűkítik a kormány fiskális mozgásterét, de a német gazdasági mélyrepülés is. A gazdasági szakember szerint a magyar kormány ebben a helyzetben szemlátomást előre menetel, és megpróbál elébe vágni az eseményeknek. Tisztában van azzal, hogy a németországi helyzet jelentősen csökkenti a magyar ipari termelékenységet. Belső gazdaságfejlesztéssel, valamint a hazai kis- és középvállalkozások tőkeellátottság-emelésével azonban csökkenteni lehet az Európa beteg emberévé váló német gazdaság hazánkra gyakorolt negatív következményeit.

Lentner Csaba ezenkívül azt is fontosnak tartja, hogy a Távol-Keletről új szövetségesi partnerekre tegyünk szert, hiszen előfordulhat az is, hogy a „bukdácsoló német autógyárak szerepét a magyar gazdaságban a keleti tőkével kell kiváltani”.

Lentner Csaba a magyar gazdaság fellendítését célzó Demján Sándor-programot is fontosnak tartja, amely 1400 milliárd forintos tőkejuttatást ad a kis- és középvállalatok számára. Ha mindezek mellé felsorakozik a Magyar Nemzeti Bank is, és stabilizálja a forint-euró árfolyamot, akkor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára szerint évenkénti elhúzású lépcsőzetes bevezetéssel, de 2027-re úgy érhető el az egymillió forintos átlagbér és az ezereurós minimálbér, hogy közben számottevően nem gyorsul fel az infláció.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.