Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lenyűgöző látvány koronázza meg az idei Szent István-napi ünnepet a nemzet fővárosában: egy minden eddiginél összetettebb tűzijátékshow lesz látható, mely a maga nemében egyedülálló Európában – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

 

Tájékoztatásuk szerint a programot 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fény- és lézerjáték, épületfestés, a Duna vízén elterülő, tűz alkotta virágszőnyeg, illetve közel 900 drón teszi felejthetetlenné. A tűzijáték rakétáit 230 indítási pontról – köztük 7 folyami uszályról és 65 pontonról – lövik fel a Margit híd és a Petőfi híd közötti folyószakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.

 

Emlékeztettek: a Tűz és fények játékának már megszokott, mégis bámulatba ejtő eleme a drónshow, amelyben összesen 896 pilóta nélküli repülőeszköz formál gyönyörű alakzatokat a magyar történelem jelképeiből. A drónok két felszállási pontról emelkednek a magasba és helyszínenként két szakaszban repülnek, 2 óra 50 perc és 1 óra 35 perc időtartamban.

 

A drónbemutató a Parlament és a Petőfi híd fölött szinkronban zajlik majd, így a látogatók Budapest számos pontjáról kiválóan láthatják az előadást.

Az ünnepi tűz- és fényshow ezúttal is a magyarság sorsfordító történelmi eseményeit kelti életre, középpontjában azzal a meghatározó mozzanattal, amikor Szent István király a koronát és Magyarországot Szűz Máriának ajánlja fel.

 

A zenei aláfestéssel és szöveges narrációval kiegészülő produkció hét tételében a nemzet születése, a vérszerződés és a honfoglalás, a keresztény–pogány háborúk kora elevenedik meg, illetve a hit és a remény, amelyek a magyarság múltját és jelenét egyaránt meghatározzák.

Jelezték: a nemzet fővárosában megrendezett Szent István-napi tűzijátékot minden évben óriási érdeklődés övezi, ugyanakkor azt a nemzetközi rendezvényszakma is elismeri. Ennek bizonyítékaként a 2022-es show elnyerte a szakma Oscar-díját.

Az idei Tűz és fények játékát – mely Európa legnagyobb ilyen show-ja – olyan ismert szakemberek álmodták meg, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás. A legismertebb nemzeti klasszikusok műveit megidéző zenei aláfestés pedig Elek Norbert munkája.

Az augusztus 20-i programokkal kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint az ünnep mobilapplikációjában is.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.