Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt időszak jogi szigorításai és rendőri intézkedései nyomán fél év alatt 30 százalékkal csökkent az online csalások mértéke – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A rendőrség által másfél éve felállított 300 fős, úgynevezett Kiber 300 csoport működésének köszönhetően 819 gyanúsítottat hallgattak ki és közülük 114 személy letartóztatását rendelte el a bíróság – közölte Rétvári Bence.

Ugyanakkor

augusztustól további olyan intézkedések várhatóak, amelyek hatékonyabbá teszik az online csalók felelősségre vonását, illetve megnehezítik a csalók dolgát
– tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy miként életünk egy része átköltözött az online térbe, a bűnözők is egyre inkább online próbálják kicsalni a pénzünket, ami különösen a Covid-járvány után jelentkezett a bűnözési statisztikákban.

Ebben a helyzetben hozta létre a rendőrség a Kiber 300 nyomozócsoportot, illetve jogszabályokkal kötelezték a bankokat a csalók elleni hatékony védelem fokozására – fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy gyakran külföldi, elsősorban ukrán szervezetekhez köthető bűnözők próbálják kicsalni a banki ügyfelek pénzét. Ezért gyanús lehet, ha egy a banki adataink megszerzésére irányuló adathalász üzenet pontatlan, nem helyes magyarsággal megfogalmazott.

Az adathalász üzenetekkel leggyakrabban társkereső, kripto-befektetéseket ajánló oldalakon, vagy online piactereken próbálják megszerezni a banki adatokat a csalók. Sokszor a rendőrség, vagy az adóhivatal nevében küldenek üzeneteket – sorolta.

Ezzel kapcsolatban Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy

a banki ügyintézők soha nem kérik el a személyes banki adatokat.
Suszter Tamás, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője arról számolt be, hogy a rendőrség Mátrix Projektje keretében egy Veszprém vármegyei online csalás nyomán országszerte 23 magyar és ukrán személyt gyanúsítottak meg, akik 35 sértettnek összesen 267 millió forintnyi kárt okoztak és a pénz egy része is megtérült.

A nyomozás azt követően indult el, hogy tavaly augusztusban egy magát banki ügyintézőnek kiadó csaló 5,8 millió forintot vett le egy balatonfüredi károsult számlájáról. A nyomázás során eljutottak azokhoz a strómanokhoz, akik a pénzt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves vármegyékben különböző számlákról felvették, majd rajtuk keresztül felgöngyölítették az országos szervezetet.

A csalások sokszor Ukrajnában működő call centerekhez köthetőek – mondta az ezredes.

Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság Kiberstratégiai Osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a Kiber 300 nyomozóegység a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően, immár hatékonyan fel tud lépni az online csalókkal szemben. A fejlesztések érdekében kihasználják az európai uniós és hazai pályázati lehetőségeket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy kétszer gondolja meg mindenki mielőtt a pénzügyi, banki tevékenységével összefüggő üzenetre válaszol. Vagyis ne a villamoson ülve próbáljuk intézni a pénzügyeinket.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy sportesemények idején, mint a foci Európa-bajnokság, vagy közelgő olimpia gyakran a fogadási oldalakat veszik célba a csalók, ezért fordítson mindenki fokozott figyelmet erre.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.