Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország ezen a héten történelmének legnagyobb diplomáciai eseményének ad otthont, amelyen több mint negyven ország vezetői gyűlnek össze Budapesten. Az Európai Politikai Közösség és az Európai Tanács ma és holnap megrendezett csúcstalálkozója során a résztvevők Európa biztonságát és jövőjét érintő kérdésekről tanácskoznak, különös tekintettel az ukrajnai háborúra, a migrációs kihívásokra és az energiaügyi kérdésekre.

"Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a nyugati világ vezetői érkeznek hozzánk csütörtökön és pénteken.

A budapesti találkozóknak különösen nagy súlya van, mert ez lesz az első alkalom, amikor közvetlenül az amerikai elnökválasztás után a nyugati vezetők tárgyalnak"

- írta Kovács Zoltán.

Csütörtökön az Európai Politikai Közösség találkozója lesz, amelyre 47 állam- és kormányfő és jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást. Pénteken pedig informális EU-csúcs házigazdája lesz Magyarország, ahol az Európai Unió mind a 27 tagállama és minden uniós intézmény képviselteti magát. Mindkét eseményen

a téma Európa biztonsága, különös tekintettel az ukrajnai háborúra, Európa geopolitikai és gazdasági helyzete és az Európára nehezedő migrációs nyomás.

Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója Európa biztonságpolitikai csúcstalálkozója: kezdetektől fogva az a célja, hogy Európa vezetői megvitathassák az Európa előtt álló biztonsági kihívásokat. Az EU-csúcson napirenden lesz a Budapest-nyilatkozat, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára az európai versenyképesség megerősítését tűzik ki célul az állam- és kormányfők.
Európa fejlődése és az európai polgárok jóléte a tét: nem elvont közgazdasági kérdésekről van szó, hanem az európai munkahelyekről, versenyképes fizetésekről, az európai jóléti rendszerek fenntarthatóságáról - írta. A közlemény szerint

a csütörtöki európai országok csúcstalálkozóján nemcsak uniós országok vezetői, hanem többek között Törökország, Nagy-Britannia, a dél-kaukázusi és a nyugat-balkáni országok vezetői is jelen lesznek.

A pénteki informális EU-csúcsra többek között Ursula Von Der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, az Európai Parlament és az Európai Központi Bank elnökét, az unió főképviselőjét és Mario Draghi volt olasz miniszterelnököt, az Európai Központi Bank korábbi elnökét is várják, aki az európai versenyképesség javítását célzó jelentését fogja bemutatni. A találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is várják, ami – Donald Trump győzelme után – a magyar kormány békemisszióját is felértékeli.

A budapesti találkozó különösen nagy figyelmet kap az amerikai elnökválasztás eredménye miatt, hiszen Donald Trump győzelme új helyzet elé állította az európai politikát.

Kovács Zoltán közölte, Magyarország a csúcstalálkozókon következetesen képviselni fogja a nemzeti kormány álláspontját:

Európának és a nyugati vezetőknek a háború mielőbbi lezárásában és a béke helyreállításában kell segíteni, és az EU vezetésének határozott lépéseket kell tenni a háború miatt legyengült európai gazdaság megerősítésére és a versenyképesség javítására. Az események helyszíne a Puskás Aréna lesz, ahová több mint 50 delegációt várnak. A csúcstalálkozók nem csak politikailag rendkívüli jelentőségűek, hanem nagy logisztikai szervezést is igényelnek - olvasható a közleményben.

(Kormány.hu/Hetek)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.