Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában vasárnap, várhatóan 6 és 18 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint vasárnap lezárják a forgalom elől a Fővám tér Corvinus Egyetem előtti szakaszát 6 és 18 óra között a célkapu építési és bontási munkálatai miatt, valamint a Salkaházi Sára, a Jane Haining és a pesti alsó rakpartot a Közraktár utca és a Jászai Mari tér között várhatóan 10 és 14 óra között. A futás útvonalán szakaszos és időszakos zárás lesz a Fővám téren, a Belgrád rakparton, az Irányi utcában és a Március 15. téren.

A rendezvény miatt a 2-es, a 2B és 23-as villamosok várhatóan 10.20 és 14 óra között a Közvágóhíd H/Pesterzsébet, Pacsirtatelep/Keleti pályaudvar és a Boráros tér között, illetve a Jászai Mari tér és a Széchenyi István tér között közlekednek. A 47-es és a 49-es villamosok várhatóan 10:20 és 13 óra között a 19-es és a 41-es villamosok vonalán a Batthyány térig járnak, a Fővám tér és a Deák Ferenc tér közötti megállókat nem érintik.
A 83-as trolibusz várhatóan 6 és 18 óra között a Lónyay utca felé terelve közlekedik, és a Közraktár utca, a Czuczor utca és a Fővám tér megállókat nem érinti.

A 15-ös autóbusz 6 és 18 óra között a Lónyay utca felé terelve közlekedik, a Török Pál utcánál és a Czuczor utcánál áll meg. A Boráros tér felé módosított útvonalon jár 10.20 és 13.30 között, a Március 15. tér és a Fővám tér megállókat nem érinti, helyette a Ferenciek terén az 5-ös busz, az Astoriánál az 3-as metrópótló megállójában áll meg – írták.

A BKK az utazás megtervezéséhez a BudapestGO alkalmazást ajánlja.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.