Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Július 1-jén lesz egy éve, hogy élesedett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer, a platformot a versenyhivatal és a magyar kormánya azzal a céllal hozta létre, hogy az árak összehasonlíthatóságával fokozza a verseny intenzitását a kiskereskedelmi piacon, ezzel pedig hozzájáruljon az infláció letöréséhez – hívta fel a figyelmet a GVH pénteken az MTI-nek küldött közleményében

Kiemelték, a KSH adatai alátámasztják, hogy az Árfigyelő beváltotta a hozzáfűzött reményeket, gyakorlatilag lenullázódott az élelmiszerek áremelkedése, a fogyasztók pénzt és időt spórolhattak.

A rendszer július elseje után – a kötelező akciózás kivezetését követően – is kordában tartja az árakat, folyamatosan védi a magyar családokat
– írják a közleményben.

Felidézték, hogy 2022 decemberében 44,8 százalékon tetőzött az élelmiszer-infláció. A Gazdasági Versenyhivatal több gyorsított ágazati vizsgáltot indított az élelmiszerpiacokon, illetve már 2022 őszén konzultációsorozatba kezdett a piaci zavarok mielőbbi kezelésére. Ezek alapján a GVH szakértői számos javaslatot tettek a jogalkotók és a piaci szereplők számára. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke javaslatot tett a kormánynak egy online árösszehasonlító rendszer kialakítására.

A három hónapig tartó közös munka eredményeként 2023. július 1-én élesedett a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer.
Hat kiskereskedelmi lánc, mintegy 1200 boltjában, összesen 62 termékkategóriába tartozó élelmiszerek árai között kereshettek a felhasználók a rendszerben, amelynek a fejlesztése az indulást követően sem állt meg, 2023. augusztus végén többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült az Árfigyelő, majd szeptember végétől már térképes boltszűrő is a felhasználók rendelkezésére áll.
A fejlesztések nemcsak a vásárlóknak jelentettek segítséget, hanem tovább fokozták a mikropiaci versenyt a kereskedelmi láncok boltjai között. A KSH adatai szerint 2023 augusztusára 20 százalék alá mérséklődött a havi alapon mért éves élelmiszer-infláció – sorolta a GVH közleményében.

Hangsúlyozták,

a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy 2023 októberére sikerült elérni az egyszámjegyű inflációt, az élelmiszerek áremelkedése pedig 10 százalékra csökkent.
A rendszer 2024 legelején újabb termékkategóriákkal bővült. Az új termékkategóriák bevezetésének hónapjában – 2024 januárjában – az éves alapon mért havi élelmiszer-infláció már 3,6 százalékra mérséklődött, márciusra pedig gyakorlatilag lenullázódott. Ezzel mintegy 8 éves „mélypontra” zuhant az élelmiszer-infláció, amely azóta sem haladta meg az 1 százalékot.

A kormány célzott intézkedéseinek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal beavatkozásainak, piacélénkítő vizsgálatainak, valamint az online Árfigyelőnek köszönhetően kevesebb mint másfél év alatt – a mintegy 45 százalékos csúcshoz képest – megállt az élelmiszerek áremelkedése.

A kormány arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást. A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer – amely iránt élénk nemzetközi érdeklődés is tapasztalható – továbbra is segíti, védi a magyar családokat annak érdekében, hogy pénzt és időt spórolhassanak a mindennapos, illetve az ünnepi nagybevásárlásaik során – tájékoztatott a GVH.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.