Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fővárosi Közgyűlés a BFTK ügyvezetőjének választotta Faix Csabát, aki a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) vezetése mellett látja ezt a feladatot. Faix Csaba nyílt pályázaton nyerte el a szervezet vezetését, amely turisztikai- és fesztiválszervezési feladatokat lát el: többek között ez a cég szervezi a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált vagy a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt.

Faix Csabát a januári közgyűlés már a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetőjének választotta, így a szakember a két szervezetet párhuzamosan vezeti majd.

„Ahhoz, hogy Budapestet jól meg tudjuk mutatni az itt élőknek és az idelátogatóknak, fontos, hogy az összes városmarketinghez kapcsolódó feladatkör egy helyen legyen, ezért pályáztam a BVA és a BFTK vezetésére is. Így egységes arculatot tudunk adni a város eseményeinek és fesztiváljaink, például a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak vagy a Rakpart megnyitásának” – mondta el Faix Csaba.

Faix Csaba tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte, 2005-2012 között a TV2 politikai újságírója, ahol többek között a 2008-as amerikai elnökválasztásról és az arab tavasz eseményeiről is tudósított. 2010-ben Prompt Media néven önálló céget alapított, amely tréningek szervezése mellett videófilmeket és employer branding stratégiákat készített. 2014-től 2020-ig a Prezi kommunikációs vezetője.  Ez a nemzetközi kitekintés alkalmat adott arra, hogy megismerje a világ kommunikációs trendjeit, elsők között használja a márkaépítés új eszközeit. Munkája nyomán a Budapestről induló startupból rövid idő alatt globálisan ismert márka lett.

A kommunikáció és marketing különböző területein megszerzett tapasztalatai erős alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy egy nagyobb, Budapest városarculatát meghatározó koncepciót sikeresen felépítsen és eredményesen működtessen.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.