Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Turisztikai támogatást indított a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a szeptember végén zárult "Újra nyitva Budapest" fogyasztásélénkítő kuponprogramjának sikerét követően a kamarai Szolidaritási Alap keretében - közölte a BKIK pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint sikerrel zárult a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara "Újra nyitva Budapest" fogyasztásösztönző kuponprogramja a vendéglátók támogatására. A BKIK Szolidaritási Alapján belül elkülönített 50 millió forintos kerettel a kamara június 21-én meghirdetett programja 227 pályázat révén 44 budapesti étterem mintegy 10 000 egészségügyi dolgozót, pedagógust, önkormányzati dolgozót, tűzoltót és polgárőrt látott vendégül.
    A BKIK a közelmúltban indította másik önálló programját a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására, melynek költségét a kamarai Szolidaritási Alapból származó 25 millió forint induló keretből fedezik. A programban a turizmus és a vendéglátás területén működő tagvállalkozások a kamarával együttműködve 50 fős, kétnapos, autóbuszos városnéző túrákat szerveznek a fővárosba. Számítások szerint a keretből személyenként 50 ezer forintos támogatást lehet adni mintegy 500 vidéki, elsősorban egészségügyi dolgozó számára.     
    Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a közleményben kiemelte, hisznek abban, hogy a kamara Szolidaritási Alapjának eddig rendelkezésre álló 75 millió forintjából jó és hasznos kezdeményezéseket indítottak. Úgy gondolják azonban, hogy a fővárosi vállalkozásoknak több forrásra, és több támogatási programra van szükségük a talpra álláshoz. A kamara ezért forrásgyűjtő kampányt indított, arra kérik azokat a vállalatokat, amelyek az elmúlt másfél évben a világjárvány ellenére, vagy éppen annak köszönhetően sikeresek maradtak, hogy csatlakozzanak a Szolidaritási Alaphoz, hogy még több budapesti vállalkozást, és még több közösséget tudjanak bevonni a támogatási programokba - tette hozzá a BKIK elnöke.
    A BKIK folyamatosan egyeztet a budapesti vállalkozásokkal, és olyan programokon is dolgozik, hogy a cégek ellenállóbbá váljanak az elhúzódó járványhelyzettel szemben. Mivel a tél közeledtével egyre több lakossági szolgáltató fogadja zárt helyiségben vendégeit, vásárlóit, a kamara indikatív ajánlattételi felhívást tett közzé légsterilizáló berendezések hazai gyártói és forgalmazói részére. A kezdeményezés célja, hogy a fővárosi kis- és középvállalkozások biztonságos, vírusmentes körülmények között folytathassák munkájukat - közölte a BKIK.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.