Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A számos honlapon is megjelent rövid utastörténettel kapcsolatban, amely szerint a 198-as autóbusz vezetője meg nem engedhető hangnemben „zavart le” egy idős bácsit az autóbuszról, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. az alábbi hivatalos tájékoztatást adja.

Az ügyfeleink által a BKK Ügyfélszolgálatához eljuttatott és több internetes felületen is leírt viselkedést mind a Budapesti Közlekedési Központ mind pedig a BKV elfogadhatatlannak tartja, attól  elhatárolódik. Járművezetőinket az udvarias szolgáltatói magatartásra oktatjuk, és el is várjuk ennek betartását, a nem megfelelően viselkedő dolgozóinkkal szemben minden esetben a legsúlyosabb szankciót alkalmazzuk.

Az eset leírása alapján azonosítani tudtuk az érintett járművezetőnket, és a bejelentést követően az eset azonnali kivizsgálását indítottuk el. A járművezető meghallgatásáról jegyzőkönyv készült, elmondása szerint az eset valóban megtörtént, azonban utasunk és közte a beszélgetés mindvégig korrekt, udvarias, nyugodt hangnemű volt. Miután meggyőződött róla, hogy utasunk nem rendelkezik semmilyen utazásra jogosító okmánnyal, felajánlotta a helyszínen váltott vonaljegy vásárlásának lehetőségét. Az autóbusz elhagyására azonban nem adott utasítást, az idős utasunk saját elhatározásából döntött úgy, hogy leszáll a járműről, és nem utazik tovább.

Az internetes felületeken megjelent olyan hozzászólás, amelyben az egyik fórumon hozzászóló szemtanúként aposztrofálta magát. A BKV felvette vele a kapcsolatot, aki megerősítette számunkra, hogy a járművezető valóban nem viselkedett udvariatlanul, az internetes felületeken az esetről hírt adó állampolgár eltúlozta annak tartalmát, így az nem helytálló.

TényadatokA 198-as autóbusz vonalán 2013. június 29-étől kezdődően első ajtós felszállási rend van érvényben. Munkatársunk az erre vonatkozó szabályoknak megfelelően járt el munkája során.

Fontos megjegyezni, hogy a 65 évnél idősebbek utazási kedvezménye igénybe vételéhez minden esetben szükséges a személyi azonosításra alkalmas igazolvány bemutatása.

Az eset kapcsán megvizsgáltuk a jármű hangos utastájékoztató rendszerét is: megállapítottuk, hogy az automatikusan bemondásra kerülő hangok és a járművezető mikrofonon keresztüli élő tájékoztatásának hangereje jelentős eltérést mutat. Emiatt a gépkocsivezető hangja jóval hangosabb, erőteljesebb, mint más járatokon, ennél fogva az eset során a normál hangerővel elhangzó tájékoztatás is könnyen kiabálásnak volt vélhető.

A Budapesti Közlekedési Központ megvizsgálta a szóban forgó megállóhely – Rákoshegy vasútállomás – környezetében a jegyvásárlási lehetőségeket is. Ennek során megállapítottuk, hogy a megállótól kevesebb, mint ötven méterre lévő Lottózóban annak nyitva tartási idejében lehet vonaljegyet vásárolni, tehát a környéken biztosított a helyszínen váltottnál olcsóbb, elővételi jegyvásárlási lehetőség.

A járművezető sajnálja a történteket, és ezúton is jelezni kívánja: nem állt szándékában megbántani senkit, az udvariatlan viselkedés távol áll tőle. Az esetet követő negatív társadalmi véleménynyilvánítás megviselte, szabadságának lejárta után magatartásfejlesztő tréningen vesz részt.A szolgáltatásainkat igénybe vevő ügyfeleink jogosan várják el munkatársainktól az udvarias viselkedést. A BKK és BKV is sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, egyúttal arra kéri utasait, a félreértések elkerülése végett mindig tartsák maguknál utazásra jogosító okmányaikat.

Budapest, 2013. szeptember 13.

BKV Zrt.Budapesti Közlekedési Központ

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.