Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elektronikus jegyrendszer projektje kapcsán a főváros teljes egészében ura a helyzetnek, a projektet a főváros sikeresen be fogja fejezni, a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár – hangzott el Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes, Borbély Lénárd és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők szerdai sajtótájékoztatóján.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, fővárosi képviselő emlékeztetett rá: a Fővárosi Önkormányzat évekkel ezelőtt döntött az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről, amelyhez hitelfelvételre volt szükség. A projektet a BKK bonyolította le, a törvények és a jogszabályok betartásával, a hitelfelvétel szempontjait is figyelembe véve kiírta a közbeszerzési eljárást, a nyertes feladata volt a rendszer bevezetése, a szükséges eszközök legyártása. Ez nagyrészt meg is történt, a projekt hét fázisából négy megvalósult. Azok a tárgyi eszközök és szoftverek, amelyeket kifizettek, a későbbiekben a projekt során felhasználhatók – hangsúlyozta Borbély Lénárd. Semmiféle pénzügyi veszteség nem érte, nem érthette a fővárost, „akik ezt harsogják, magukból indulnak ki, hiszen a 2010 előtti városvezetés kötött hátrányos és káros szerződéseket”, például az Alstommal – jegyezte meg. Úgy fogalmazott: Tarlós István a megoldások embere, amióta ő vezeti Budapestet, minden projekt sikeresen befejeződött, a főváros saját erejéből vagy az állammal összefogva. Hangsúlyozta: a fővárosi elektronikus jegyrendszert is be fogják vezetni, a MÁV-ot és a Volánt is magába foglaló nemzeti platformhoz csatlakozva, így az komplexebb, a budapestiek számára kényelmesebb rendszer lesz.

Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón kitért rá: a projekt során két szerződést kötöttek, a Főváros az EBRD-vel szerződött a finanszírozásról, a BKK pedig szállítói szerződést kötött a Scheidt&Bachmann német céggel. Hangsúlyozta: a főváros azokkal a kérdéskörökkel foglalkozott, amelyek előbbihez kötődtek. A BKK 2017 nyarán arról tájékoztatta a Fővárosi Közgyűlést, hogy a projektben késedelem van, amelynek oka, hogy objektív műszaki körülmények és a jogszabályi keretek megváltoztak, a lehívási határidőt pedig 2018 végéig hosszabbították meg. Ezután úgy tűnt, a projekt előrehaladásának fontos eleme, hogy a BKK és a szállító megállapodjon a szerződés újrastrukturálásában, az EBRD is ezt kívánta meg. 2018 februárban a Fővárosi Közgyűlés éven belüli kölcsönt adott a BKK-nak, amíg a szerződésmódosítás nem jön létre, és azt az EBRD jóvá nem hagyja. „Ilyen értelemben tudtuk, hogy csúszik a projekt, de úgy tűnt, hogy minden rendben lesz” – jegyezte meg. A szerződésmódosítás azonban nem tudott létrejönni, ősszel már az EBDR is jelezte, hogy közeledik a határidő. Október 12-én megbeszélést folytattak a projekt minden érintett résztvevőjével, a Főváros pedig világossá tette: vagy megállapodás lesz a szerződésmódosításról, vagy a projekt ilyen formában nem folytatható. Bagdy Gábor hozzátette: történt még egy malőr, a szállító nem teljesítette egyik szerződéses kötelezettségét, időközben lejárt a bankgaranciája, amelyet meg kellett volna hosszabbítania, de nem tette meg. A BKK bizonyos értelemben ezért került kényszerhelyzetbe. Bagdy Gábor megemlítette: egy szerződés felmondása mindig hátrányos és rossz, de egyben lehetőséget is teremt, hiszen így a fővárosi elektronikus jegyrendszer csatlakozhat az országos platformhoz. Hangsúlyozta: a BKK eddigi kifizetései mögött mind valós teljesítés van, azok jogszerűek és szakmailag indokoltak voltak. Az elektronikus jegyrendszer 2020 végére, 2021 elejére készülhet el.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, fővárosi képviselő a sajtótájékoztatón visszautasította Horváth Csaba szocialista politikus állítását, tévedésnek nevezte, hogy veszteség érne az elektronikus jegyrendszer projekt kapcsán a fővárost. Emlékeztetett rá, hogy a 2010 előtti városvezetés által az Elektra nevű elektronikus jegyrendszerre tíz éven át elköltött több százmilliós tanácsadási szerződések és tanulmányok miatt érte kár a fővárost, hiszen azokból egyetlen mondatot sem tudott felhasználni a 2010-ben megalakult BKK. Megemlítette, hogy az előző városvezetés idejéből származó, a 4-es metróhoz kapcsolódó ügyek miatt is érheti kár a fővárost. Az alagutat fúró Bamco konzorciummal összesen 35 peres eljárása volt a fővárosnak és a BKK-nak, amelyekből hét még folyamatban van, ezek közül pedig a legnagyobb tétel

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.