Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hozzászólók 90 százaléka a Liget Budapest projekt folytatására kéri a fővárost a Főpolgármesteri Hivatal által a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítása céljából kezdeményezett partnerségi egyeztetéseken - közölte az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a projekt miniszteri biztosa.

 Baán László emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat új vezetése azzal a céllal kezdeményezte VÉSZ módosítását, hogy három épület - az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház - felépítését megakadályozza, noha ezeknek a kulturális intézményeknek a helyén több mint 100 éve épületek álltak vagy parkoló volt - idézte fel a miniszteri biztos.
    Mint hozzátette, a VÉSZ módosítása előtt kötelezően lefolytatott partnerségi egyeztetés során a több mint kétezer, szervezetek és magánszemélyek által megfogalmazott vélemény 90 százaléka egyértelműen a Liget Budapest projekt folytatása mellett szól.
    Az eredmény a főváros számára vélhetően komoly meglepetést okozott, pedig korábban már több közvélemény-kutatás is igazolta, hogy a Liget projekt valóságos terveinek ismeretében a budapestiek 70 százaléka, az ország lakóinak pedig négyötöde támogatja azokat - jegyezte meg Baán László.
    De civil kezdeményezésre országos aláírásgyűjtés is indult a Liget Budapest projekt folytatása mellett: a https://epuljonagaleria.hu/ weboldalon mára több mint 60 ezren biztosították támogatásukról a projektet, úgy tűnik tehát, hogy ez egy nemzeti ügy - fűzte hozzá.
    Baán László hangsúlyozta: a Városliget évszádos hagyománya, hogy a kikapcsolódás és a kultúra kéz a kézben jár, a Fővárosi Önkormányzat által a Liget projektből törölni kívánt három épület helyén is több mint száz évig épület vagy parkoló állt.
    Ha azonban a projektből kiveszik az Új Nemzeti Galériát, jóval csekélyebb lesz az egész új kulturális negyed nemzetközi láthatósága és turisztikai vonzereje, így éppen a megtérülés veszik el - figyelmeztetett.
    A miniszteri biztos elmondása szerint a Liget látogatói szeretik a projekt eddig elkészült elemeit.
    Baán László hozzátette, az épülő beruházások közül már szerkezetkész a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza, idén megépül a mélygarázs az Ötvenhatosok terén, ahol eddig másfél ezer autó parkolt, majd őszre további új sportpályákat, kivilágított futókört, kutyás élményparkot adnak át a Liget látogatóinak.
    A kormány nem kíván a főváros ellenére épületet építeni, de nem is mond le a három épületről, ezért várja azt az időpontot, amikor a főváros meggondolja magát - közölte Baán László.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.