Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Van egy kis magyar faiskola, amit Kaliforniától Japánig ismernek a fenyőgyűjtők. Olyan fák kerülnek innen a világ legkülönlegesebb kertjeibe, amelyeket sokan még csak képen sem láttak. A Conifers Garden alapítója – nevezzük most fenyőmágusnak – nem nyert startup díjat, nem fizetett reklámért, nem kapott pályázati pénzeket, mégis fölkerült a világ térképére. És nemcsak elad – megőriz, véd és inspirál is.
A világ 615 tűlevelű fajának 34 százalékát, szám szerint 211-et veszélyeztetettként tart számon vörös listáján a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). Sok fenyő olyan ritka, természetes élőhelye pedig olyan szinten veszélyeztetett, hogy fennmaradásuk nagyban függ a botanikusok, a botanikus kertek és a gyűjtők elkötelezettségétől.
Ennek a természetvédelmi munkának az egyik élenjárója nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is T. Kovács Tibor, aki gyerekkora óta kedveli a földrajzot és a dendrológiát, a fenyőfákat pedig össze tudta kötni ezzel a hobbijával, mert mint mondta: a tűlevelű alapfajoknak sokszor nagyon különleges élőhelye van, és megannyi érdekességet lehet megtudni a földrajzi elterjedés és a fenyők fejlődése közötti kapcsolatról.
Az őstermelő, agrármérnök 2011-ben indította el faiskoláját, ahol jelenleg 190 fenyőfajt szaporít, és idén is 20 új fajjal bővül a kínálata.
„Autodidakta módon tanultam ki a marketinget, a keresőoptimalizálást, az online kereskedelmet, hogy Európában és a tengerentúlon is rám találjanak a fenyőfajok kedvelői. Globálisan is egyedülálló a munkám, specialitásom a természetben előforduló ritka alapfajok, melyekre egyre nagyobb az igény szerte a világon. Ráadásul környezetbarát megoldást kínálok, hiszen a vásárlóim — és persze én sem — az élőhelyeket károsítom a növénygyűjtéssel, hanem a kritikusan veszélyeztetett fajokat is Tiszaföldváron szaporítom, amelyeket kizárólag online értékesítek” – mutatott rá a fenyőmágus.
T. Kovács Tibornak az Európai Unió összes országából volt már megrendelése. Szállított már fenyőfákat Norvégiába, Svájcba, Egyesült Királyságba, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Indonéziába, Pakisztánba, Peruba, Brazíliába, Azerbajdzsánba, Kínába, Ausztráliába, Dél-Koreába és Japánba is. Vásárlói között magánszemélyek és gyűjtők, botanikusok, brit nemesek, skandináv városok, több neves európai és tengerentúli arborétum és botanikus kert is szerepel.
Botanikai expedíciókat szponzorál, Magyarországon is rendszeresen ajándékoz növényeket arborétumoknak, de példaként említette azt is, hogy a Google keresőjében az ő honlapját gyakran megelőző kutató tudományos weboldalát anyagilag is támogatja, hiszen közös a céljuk: a biodiverzitás fenntartása, a fenyőfajok védelme és ismertetése.
„Nem tudok annyi fát szaporítani, amennyit el tudnék adni. Néha kevés ágat tudok levágni egy-egy fáról az oltáshoz, ezért sokszor várólista alakul ki a ritkább növényekért. Vannak vásárlóim, akik akár két évet is várnak egy-egy fára. Előfordult a közelmúltban, hogy egy fajra 25-en iratkoztak fel, de egy évben csak négyet tudok szaporítani, ebből is látszik, hogy türelem kell hozzá, mire valaki hozzájuthat az általa kiválasztott, különleges fenyőhöz” – magyarázta.
 Büszke arra, amit önerőből felépített, és szeretné, ha történetéből más magyar vállalkozók is inspirálódnának és nyitnának a világ felé, hiszen az internetnek köszönhetően bárhonnan lehet nagyot álmodni.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.